Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több millió forint támogatás a látássérült gyermekek szakképzéséért

Laptop

Több millió forint támogatás a látássérült gyermekek szakképzéséért

Az Axelero Internet 3 millió forint szakképzési hozzájárulással támogatja a Vakok Speciális Szakiskoláját, ahol évente 15-20 látássérült fiatal szerezhet az OKJ által elismert szakképesítést.

A Vakok Speciális Szakiskolájában évente 60-80 fiatal tanul, hogy az általános iskola elvégzését követően az OKJ által elismert számítógép-kezelői, szőnyegszövő, virágkötő, kosárfonó vagy fazekas szakképesítést szerezzen, és később önálló, önfenntartó felnőtt válhasson belőle. A diákok választott szakmájuk mellett mindannyian megtanulják a számítógép kezelésének alapjait is. A képernyőn megjelenő információkat egy beszédszintetizátor segítségével ˝olvassák˝, így az Internet már az ő életüknek is mindennapi része lehet.

˝A látássérültek életét rendkívüli módon megkönnyíti a modern technológia. Korábban a nem látó emberek számára az élet legapróbb dolgai is komoly nehézséget jelentettek – egy levél elolvasása például csak mások segítségével volt lehetséges. Mindez ma már egy szkenner, egy speciális szoftver és egy beszédszintetizátor segítségével egy-két perc alatt önállóan is megoldható számukra˝ – mondta Szilágyi Vera, a Vakok Speciális Szakiskolájának vezetője. ˝Diákjaink szívesen tanulják, használják a számítógépet és az Internetet, hiszen mindannyian tapasztalják, milyen minőségi ugrást hoz a frissen szerzett tudás az életükben. Egyik tanítványunk egyenesen azt tűzte ki maga elé, hogy az iskola elvégzése után rendszergazda legyen, és mi minden eszközzel támogatjuk őt célja elérésében.˝

A szakiskola az összeg nagy részét hálózatépítésre és –fejlesztésre fordítja, amelynek révén bekapcsolódhat a Vakok Iskolájának intézményi hálózatába, valamint négy asztali számítógépet, két laptopot és négy nyomtatót vásárol az oktatás színvonalának emelése érdekében.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés