Connect with us

Hirdetés

technokrata

IT-eszközök a háztartásokban

Laptop

IT-eszközök a háztartásokban

Az otthoni PC-k kétharmadához kapcsolódik nyomtató, a digitális fényképezőgépek száma egy év alatt megduplázódott.

A Magyar Infokommunikációs Jelentés lakossági kutatása során a BellResearch az alapvető számítógépes infrastruktúrán túlmenően részletesen feltérképezte a háztartások ellátottságát egyéb informatikai és szórakoztató elektronikai eszközökkel is, és vizsgálta ezen berendezések használati szokásait.

Nyomtatás az élen
Nyomtató a PC-vel rendelkező háztartások közel kétharmadában, kicsivel több mint 800 ezer otthonban található, így a kiemelten vizsgált perifériák (lapolvasó, USB pendrive, speciális játékvezérlők és videokártyák, faxok stb.) között ez az eszköz a leginkább elterjedt.

Az otthoni készülékek piacát a tintasugaras technológia uralja – a használatban lévő printerek 82 százaléka tartozik e körbe -, a lézernyomtatók egyelőre kevéssé népszerűek (10 százalék), emellett 5 százalékra tehető a mára már elavultnak számító mátrixnyomtatók aránya. A készülékek több mint kétharmada színes, a csak fekete-fehér nyomatokat produkáló eszközök aránya 30 százalékra tehető.

A dokumentumok és képek otthoni kinyomtatása a PC-vel nem rendelkezők számára is vonzó lehetőség. A vizsgálat idején a PC-beszerzés iránt érdeklődő, illetve azt tervező háztartások több mint fele – biztosan vagy valószínűleg – nyomatót is venne abban az esetben, ha számítógépet vásárolna.

Lapolvasó berendezés (szkenner) nagyjából minden hatodik-hetedik otthoni PC-hez kapcsolódik. Kevésbé elterjedt a webmikrofon (11 százalék), és ennél is ritkának számít a webkamera, ami a számítógéppel rendelkező háztartások körülbelül 6 százalékánál található meg.

Otthoni fotólabor
Hagyományos – filmes – fényképezőgéppel a magyar háztartások 61 százaléka rendelkezik, míg a digitális fényképezők elterjedtsége 12 százalékra tehető – ami a múlt év hasonló, első félév végi időszakához viszonyítva az állomány megduplázódását jelenti. A 2003. január és 2004. május között vásárolt eszközök nagyjából egyötödét (22 százalék) a Sulinet Expressz program keretén belül szerezték be a háztartások.

A BellResearch elemzői a Jelentésben vizsgálták a hagyományos és a digitális képalkotás konvergenciáját, illetve a technológiák közötti átjárást is. Papírképeit az analóg fényképezőgéppel rendelkező háztartásoknak körülbelül egytizede szokta digitalizálni, s ez az átlagosnál gyakrabban fordul elő a fővárosi, a legfelső fogyasztási körbe tartozó, Internet-kapcsolattal rendelkező háztartásokban, ahol a családi döntéshozó érettségivel vagy diplomával rendelkezik. A képek digitalizálása nagyjából azonos arányban történik saját eszközzel, illetve valamely szolgáltatást igénybe véve.

A digitális fényképezőgéppel rendelkező háztartások közel fele (46 százaléka) készít papírnyomatot a rögzített állományokról, nagyobb részben fotónyomtatási szolgáltatást igénybevételével.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés