Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dr. Reszler Ákos az IVSZ ügyvezető elnöke

Laptop

Dr. Reszler Ákos az IVSZ ügyvezető elnöke

Az október 5-ei IVSZ elnökségi ülésen a vezetőség a Szövetség ideiglenes elnökének megválasztotta Dr. Reszler Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját.

Dr. Kóka János, az IVSZ elnöke – aki 2003. március 12-e óta töltötte be a Szövetség elnöki tisztét –, kedden, 2004. október 5-én, az elnökségi ülésen jelentette be lemondását, és az elnökség ügyvezető elnökké választotta a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját, Dr. Reszler Ákost.

Mint ismeretes, Dr. Kóka Jánost, az IVSZ elnökét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Köztársaság kormányának gazdasági és közlekedési miniszterévé nevezte ki, s ezért megválik minden olyan korábbi megbízatásától, amely összeférhetetlen a kormányzati pozícióval. Ezzel egy időben vagyonnyilatkozatot tesz, minden gazdasági tisztségéről is lemond, és kezelésbe adja, illetve értékesíti azon vagyonelemeit, amelyeket miniszterként nem tarthat meg.
Dr. Kóka Jánost 2003 tavaszán választotta elnökévé az akkor 250 tagot számláló IVSZ. Az új elnök az IVSZ küldetéseként a hazai informatikai piac további bővítését, az iparággal kapcsolatos kormányzati munka szakmai támogatását, és az informatikai kultúra fejlesztését jelölte meg.

Mára az IVSZ tagjainak létszáma közel 300-ra emelkedett, s ez az informatikai szakma több mint 80%-át jelenti. Az elmúlt másfél évben jött létre az “Infokommunikációs” szövetség, azaz a távközlési vállalkozások integrációja az IVSZ-be. Az IVSZ kidolgozta és átadta a Pénzügyminisztériumnak az infokommunikációs ágazat javaslatait a tudás-intenzív gazdaság támogatására. A költségvetési törvényhez kapcsolódó javaslat lényege a tudásgazdaságot megalapozó iparág közterheinek célzott könnyítése, valamint az elektronikus kereskedelem ÁFA terhének csökkentése.

Az elmúlt másfél év tevékenységének másik kiemelten fontos eseménye a vidéki régiók felzárkóztatását célzó, 2002. év végén megkezdett regionális konferenciasorozat lebonyolítása volt, amelyet az ország 9 régiójának központjában rendeztek meg azzal a céllal, hogy hozzásegítsék a résztvevő cégek képviselőit versenyképességük fokozásához. Dr. Kóka Jánost 2003 októberében az EICTA – az európai ICT/CE szakmát képviselő nemzetközi szervezet – vezető testületének tagjává választotta.

Kóka János a tegnapi elnökségi ülésen továbbra is a magyar gazdaság versenyképességének növelését jelölte meg legfontosabb céljaként: „Vállalkozóként pontosan láttam, mire lenne szüksége a gazdaságnak ahhoz, hogy lendületesebben fejlődjön. Amikor felkértek a tárca irányítására, úgy gondoltam: itt az ideje annak, hogy innen – a másik oldalról, más eszközökkel próbáljak meg ehhez lehetőségeket biztosítani.” – mondta. Nagyon sok sikert kívánunk neki!

Az október 5-ei IVSZ elnökségi ülésen a vezetőség a Szövetség ideiglenes elnökének megválasztotta Dr. Reszler Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját. Az ügyvezető elnök először 2001. októberétől másfél évig volt az IVSZ elnöke, s azóta is alelnökként segíti a szervezet munkáját.

Az elnökségi ülésen döntés született arról is, hogy az IVSZ vezetősége a jövő márciusban tartandó közgyűlésen javasolni fogja az alapszabály módosítását arra vonatkozóan, hogy a következő elnököt ne csak a 3 éves jelenlegi elnök mandátum kitöltésére, azaz egy évre, hanem a következő három évre válasszák meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés