Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IBM Magyarország inkubátor programot indít

Laptop

Az IBM Magyarország inkubátor programot indít

Az IBM Magyarország bejelentette, hogy október elsejétől elindítja hazai független szoftverfejlesztőket támogató kezdeményezését, az IBM ISV Incubator Programot.

A magyar szoftverfejlesztőknek stratégiai fontosságot tulajdonít az IBM, akikkel együttműködve olyan megoldások létrehozását célozza, amelyek a legkülönbözőbb területen tevékenykedő felhasználók igényeit elégítik ki. A cég elsősorban a kis- és középvállalati szegmensre összpontosító fejlesztőkkel kívánja elmélyíteni kapcsolatait, valamint az olyan kiemelkedően fejlődő szegmenseket kiszolgálókkal, mint a digitális média, az élettudományok, vagy a hálózati számítástechnika.

A független szoftverfejlesztők pályázati alapon ingyenesen férhetnek hozzá a több millió dollár értékű hardver-eszközökkel felszerelt, budapesti IBM Innovációs Centrum szolgáltatásaihoz, ahol programjaikat tesztelhetik, fejleszthetik, portolhatják, megoldásaikra az egész világon elfogadott IBM tanúsítványokat szerezhetnek és képzésekben is részt vehetnek.

Az ISV Incubator Program túlmutat a technológiai együttműködésen. Az IBM a legígéretesebb szoftvereket megalkotókkal közösen jelenik meg a piacon, s nemzetközi hátteret biztosít ahhoz, hogy a hazai fejlesztés az IBM csatornáin külföldre is eljusson. Az IBM Magyarország a közös célokhoz marketingtámogatást, értékesítési jutalékot, finanszírozási lehetőségeket, s dedikált IBM-es kapcsolattartót és IBM-es marketingszakértő segítségét is biztosítja magyar szoftverfejlesztő partnereinek.

„Az együttműködésből természetesen nemcsak a szoftverfejlesztők profitálnak, abból a cég is hasznot remél.” – mondta el Rehus Péter, az IBM szoftver üzletágának igazgatója. „A független szoftverfejlesztők szerteágazó szakértelemmel rendelkeznek: akadnak köztük, például, akik az egészségügyben, mások az építőiparban, megint mások a szállítmányozásban járatosak. Az IBM hardvereire, szoftvereire és szolgáltatásaira alapozott speciális megoldásaikkal az IBM-et még közelebb vihetik a kis- és középvállalati szférához.” – hangsúlyozta a menedzser.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés