Connect with us

technokrata

Az új linuxos PC-k jelentős része kalózkodásra kell

Laptop

Az új linuxos PC-k jelentős része kalózkodásra kell

Szerencsére jó ideje lehet már olyan számítógépeket is kapni, melyeken nyíltforrású operációs rendszer található előre telepített formában; sokan azonban ezt a lehetőséget csak az ehhez képest drága Windows megvételének kikerülésére használják.

A Gartner piackutató cég tanulmánya szerint a linuxos számítógépek eladása nem feltétlenül jelenti azt, hogy ugyanekkora mennyiségben használják aztán a nyíltforrású szoftvert PC-iken. Sokan ugyanis csak azért vásárolnak pingvines OS-sel ellátott komputert a boltban, mert így nem kell kifizetniük a Windows 30-40 eurós költségét. Később azonban, amikor otthon használatbavételre kerül az eszköz, a vásárlók közül számosan – a Gartner becslése szerint a fejlett országokban az összes vevő 40 százaléka – ˝letakarítja˝ az ingyenes operációs rendszereket, s a Microsoft egyik fejlesztésének illegális változatát telepíti fel.

Sokkal rosszabb a helyzet azon területeken, ahol anyagilag jóval kevésbé vannak ˝elengedve˝ az emberek: ahol a Windows kalózváltozatait 1 dolláros árért meg lehet vásárolni (mint például Ázsia számos nagyvárosában), ott a fenti arány körülbelül 80 százalékos. Ez azt jelenti, hogy öt eladott linuxos PC-ből négy a vásárlást követő rövid időn belül Windows-ossá válik.

Amint azt már fent is említettük, ennek egyik következménye, hogy a linuxos számítógépek eladási mutatói egyáltalán nem jelentik a piac bővülésének pontos mértékét. Világszerte körülbelül 5 százalékra tehető az ilyen operációs rendszerrel értékesített desktop PC-k aránya az idei évben (Ázsiában ez hozzávetőleg 10,5 százalékos értéken áll), ugyanakkor a mindennapi életben Linuxot futtató számítógépek idén várhatóan csak 1,3 százalékkal fognak bővülni. Ráadásul a Gartner szerint a trend nem áll meg: 2008-ra globálisan 7,5 százalékos lesz az eladott linuxos PC-k száma, míg valós piaci részesedési emelkedésük csak 2,6 százalékon áll majd.

Nem feltétlenül a spórolás az egyetlen ok, amiért az emberek gyakran lecserélik az ingyenes operációs rendszert. A megfelelő meghajtóprogramok gyakori hiánya, a képzési költségek és az átállással járó nehézségek egyaránt fékezik Linus Torvalds ˝gyermekének˝ terjedési ütemét. A Gartner szerint a Linux az asztali PC-k terén rengeteg publicitást kap, a valóság azonban az, hogy a médiában képviselt súlyához képes jóval kevesebb a linuxos számítógép. Példaként az európai kormányzatok nagyszabású váltási terveit hozta fel, melyek többsége még mindig csak tervezési fázisban van.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy a fenti folyamatban alapvető szerepet játszik az ár is. Míg 1996-ban egy professzionális PC összeállításakor körülbelül 6 százalékot tett ki egy komplett masina árában a Windows, napjainkra ez az arány a folyamatos hardverár-csökkentések miatt 12-15 százalékosra emelkedett. Nem véletlen, hogy a Microsoft igyekszik a távol-keleti országok egy részében operációs rendszerének lebutított változatát népszerűsíteni, melyet természetesen olcsóbban is kínál a felhasználóknak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek