Connect with us

technokrata

Káosz a digitális hangformátumok között

Laptop

Káosz a digitális hangformátumok között

Az MP3 egyik megalkotója felemelte a hangját a napjainkban a digitális zenei formátumok között tapasztalható káosszal szemben.

Karlheinz Brandenburg, a német Fraunhofer Intézet elektronikus médiatechnológiákkal foglalkozó részlegének igazgatója szerint mind a lejátszó-készülékek forgalmazóinak, mind az online zeneiparnak rosszat tesz a digitális hangformátumok széles skálája, melyek ráadásul inkompatibilisek is egymással. Pedig a helyzet még rózsás is lehetne: a fogyasztó dalok ezreit tárolhatja egy zsebben elférő eszközön, zenéket és videoállományokat tud lejátszani a mobiltelefonján, s alig pár kattintással komplett albumokat vásárolhat meg az Interneten.

Mindennek széles spektrumú használata azonban még jódarabig álom marad csupán, ˝köszönhetően˝ az egymással rivalizáló másolásvédelmi és tömörítési technológiák inkompatibilitásának. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik online zeneáruházban vesszük meg a dalokat, könnyen előfordulhat, hogy a minden szabály és jog betartásával megvásárolt zeneszámokat végül nem képes megszólaltatni hordozható digitális zenelejátszónk.

Az Apple Computer, a Realnetworks és a Sony mind rendelkezik saját formátummal és saját digitális jogkezelési megoldással. Például az Apple iTunes-ában megvásárolt dalok csak az iPodon hallgathatók meg, a Sony Connect szolgáltatásában beszerezhető számok pedig szintén csak a Sony lejátszóján kelthetők életre (igaz, e tekintetben a Sony nemrég jelentett be egy sokkal rugalmasabb hozzáállást).

Brandenburg elmondása szerint már kétszer is felhívta erre a problémára a gyártók és a kiadók figyelmét, ám eddig mindhiába. Az MP3 formátum megalkotásában szerepet vállaló német tudós úgy véli, ez a taktika elriasztja a felhasználókat a legális dalvásárlásoktól és jogvédelemmel nem rendelkező formátumok illegális beszerzésére sarkallja őket, azaz szerinte egyenes az út a peer to peer hálózatokhoz. Éppen ezért lehet még mindig egyeduralkodó az 1986-ben kifejlesztett MP3 (aminek jogdíjaiból egyébként a Fraunhofer Intézet szép summára tesz szert még napjainkban is).



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek