Connect with us

Hirdetés

technokrata

Forgalomban az új Seagate merevlemezek

Laptop

Forgalomban az új Seagate merevlemezek

A gyártó bejelentette, hogy már megkezdte a noteszgépekbe szánt legújabb winchestereinek szállítását.

Még a nyár elején írtunk a Seagate legújabb notebook winchesteréről. Akkor a Momentus család, mely a gyártó noteszgépekhez készített háttértárolóinak tagjait tartalmazza, két új modellel gyarapodott. A Momentus 5400.2 két lemezes kialakítással jött létre, korongonként maximum 50 GB-os tárolókapacitással rendelkezik: ebből látható, hogy ez a winchester maximálisan 100 GB-nyi adat befogadására képes. A 2,5 colos méretű eszköz lemezei percenként 5400 fordulatot tesznek meg, ezzel gyorsnak mondhatók ebben a szegmensben (egy tipikus merevlemez ezen értéke a noteszgéppiacon 4200 RPM). A gyártó közleménye szerint ezzel együtt tovább bírja egy hordozható számítógép egy akkumulátor-töltésről, mint a korábbi, 4200 RPM változatok.

Nos, a fenti típust a napokban kezdte meg szállítani a gyártó, így nemsokára már notebookszériákban is találkozhatunk vele. A másik, Momentus 7200.1 névre hallgató modellje – mely szintén 8 MB-os cache-sel rendelkezik – is hamarosan elérhetővé válik. Ez utóbbi 40, 60 és 100 GB-os kapacitásokkal rendelkező altípusokkal bír, s ezek közül mindegyik 7200 RPM-re képes, ami nagyon ritka ebben a piaci szegmensben.

A Momentus család új tagjai 800 Gs ellenállással rendelkeznek kikapcsolt állapotban, ennek megfelelően meglepően jól bírják a fizikai behatásokat. Ugyanez az érték működés közben 250 Gs, ami a gyártó szerint elegendő arra, hogy akár nehéz körülmények között használni tervezett, úgynevezett rugged notebookokban is helyt állhassanak (tipikusan például a hadsereg igényel ilyen eszközöket). Ezen paraméterek elérését nagyban segíti a Seagate G-Force Protection névre keresztelt technológiája.

A kisebbik változat párhuzamos ATA/100-as csatolófelülettel rendelkezik; a nagyobb átviteli sebességre képes típus is kapható ebben a kialakításban, de létezik egy soros ATA150-es interfészű verziója is. Mindegyik modell rendelkezik a gyártó QuietStep névre keresztelt fejlesztésével, ami csendessé teszi a működésüket.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés