Connect with us

technokrata

Sikeresen zárult az ArtistPub első nyílt 3D grafikai pályázata

Laptop

Sikeresen zárult az ArtistPub első nyílt 3D grafikai pályázata

A versenyzőknek a pályázaton háromdimenziós grafikát kellett készíteniük „romos híd” témában. A neves tagokból álló nemzetközi zsűri 26 beérkezett pályamű közül választotta ki a legjobbat.

Az ArtistPub – Publikus Alkotói Övezet június 16-ával kezdődően hirdette meg grafikai pályázatát. A pályázat célja az volt, hogy minél ötletesebb, hangulatosabb, kifejezőbb művet készítsenek el 3D-s grafikai programok segítségével a versenyzők a megadott témában. A pályázat 2004. június 16-án vette kezdetét, és 2004. augusztus 8-án délben zárult. A határidőig 26 pályamű érkezett.

A beérkezett pályaműveket nagyszámú, 12 tagból álló nemzetközi zsűri bírálta el, a tagok mindegyike – az értékelésen túl – személyes véleményét is hozzáfűzte a pályaművekhez. A szakmai zsűri tagjai közt megtalálható Krajcsik Zsolt, aki többek között a Mátrix Revolutions és a Pókember 2 speciális effektjein dolgozott, valamint a sokszoros díjnyertes Steven Stahlberg is, aki a virtuális emberi karakterek megalkotásában végzett úttörő munkát.

A pályázat első három helyezettje a támogató cégek által felkínált nyereményeket kapja meg. A díjak között 3D tanfolyam, hardvereszközök, webhosting, magyar nyelvű Panzers játékok, extrém szobadísz és ArtistPub pólók szerepelnek. A hivatalos eredményhirdetésre 2004. augusztus 26-án került sor az ArtistPub weboldalán, ahol megtekinthetőek a beérkezett pályamunkák, illetve a zsűri részletes véleményezése is.

A non-profit weboldal a tavaly novemberi indulás óta számos grafikus kedvenc fórumává vált, ahol rendszeresen publikálnak különböző 3D-s, 2D-s, webes és egyéb alkotásokat. Az oldal felhasználói között egyaránt megtalálhatók az elismert szakmai tudással rendelkező felhasználók és a szárnyaikat próbálgató fiatal tehetségek is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd