Connect with us

technokrata

Kitüntetések – elismerések

Laptop

Kitüntetések – elismerések

Miniszteri kitüntetések a Matáv két munkatársának.

Az informatikai és hírközlési miniszter az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából többek között a Matáv két munkatársát is kitüntette. Dr. Kövesi Gabriella osztályvezetőt (Csoport Jogi ágazat, Szolgáltatásjogi osztály) a hírközlés érdekében végzett kimagasló tevékenységéért jutalmazták Kozma László díjjal, Magyar István központvezető (Műszaki Szolgáltatási Igazgatóság) pedig A Magyar Hírközlésért szakmai díjban részesült.

A Matáv élen jár a kitüntetések beszedésében
Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztje kitüntetést kapott a német-magyar kapcsolatok erősítésében kifejtett tevékenységéért.

Straub Elek és az általa irányított vállalat az elmúlt években több szakmai és társadalmi elismerésben részesült. 1999-ben megkapta az Év Menedzsere magyarországi díjat, 2000-ben pedig az Év Vezérigazgatója nemzetközi díjat. Straub Eleket 2003. május 15-én két évre a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének választották meg.

A vállalati sikerek közül kiemelkedő a Financial Times Globális Távközlési Díja, valamint a KHVM Innovációs Díja. 1998-ban a Matáv lett az Év Adományozásban Élenjáró Gazdasági Szervezete. Az Euromoney brit pénzügyi-kiadói csoport Central European című lapja 1999-ben a Matávnak ítélte az évtized közép-európai vállalata címet. 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a BÉT a Matávot minősítette az év Legjobb Tőzsdei Kibocsátójának. A vállalat 2002-ben amerikai innovációs díjat kapott.

Nemcsak a multiké a világ: Mádl Ferenc Kürti Sándort is kitüntette
Széchenyi-díjat kapott Dr. Kürti Sándor, amelyet március 15-én vett át Mádl Ferenc Köztársasági Elnöktől. A Kürt Rt. vezérigazgatója a Széchenyi díjjal járó pénzösszeget a hazai informatikai fejlesztések támogatására ajánlotta fel.

Tavaly a Nokiát favorizálták
2003-ban a Magyar Köztársaság Elnöke augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dr. Tarnay Katalinnak, a Nokia Hungary Kft. munkatársának.

Kovács Kálmán máshol is osztogatott
2002-ben Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az 1956. évi forradalom évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen A Magyar Hírközlésért szakmai érmet Dr. Surányi Jánosnak, a Budapest-vidéki Postaigazgatóság gazdasági igazgató-helyettesének adományozta a közlekedés és postaügy területén végzett közel négy évtizedes kiemelkedő gazdasági munkássága, vezetői tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából, valamint Nagy Jolantának, a Matáv Rt. központ-vezetőjének A Matáv ISDN értékesítési és létesítési folyamatok tervezéséért, az idő alapú számlázás bevezetéséért, az Axelero külön leányvállalatba való kivitelében az ügyfélszolgálati és számlázást végző rendszer átalakításáért. Az elismerésben részesült Pintér István, a Hírközlési Felügyelet munkatársa is, aki a zártcélú távközlési hálózatokkal kapcsolatos szabályozásban és az abból fakadó feladatok előkészítésében, tervezésében és végrehajtásában, valamint a Védelmi célú Adatnyilvántartó Informatikai rendszer létrehozásának és működésének kialakításában végzett kiemelkedő tevékenységet.

Ugyancsak megkapták a szakmai érmet a minisztérium eredményes működésének megkezdése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységükért Dr. Battistig György, a Távközlési és szabályozási Főosztály munkatársa és Esztó Péter, a Távközlési és szabályozási Főosztály főosztályvezető-helyettese.

A Magyar Hírközlésért szakmai érem mintájára a minisztérium az informatikában végzett kimagaslóan értékes szakmai munka elismeréséül idén megalapította A Magyar Informatikáért szakmai érmet.

A díjazottak Dr. Csapodi Csaba a minisztérium EU Integrációs és Szabályozási Főcsoport főcsoportfőnöke, Dr. Gergely Tamás, a Stratégiai Főosztály külső munkatársa, Dombi Gábor, az Infórum főtitkára, Gáspár Mátyás, a Teleház Szövetség elnöke, Dr. Z. Karvalics László, az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ igazgatója, a BMGE Információ- és Tudásmenedzsment tanszékének docense.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek