Connect with us

Hirdetés

technokrata

Honlapok a cégeknél

Laptop

Honlapok a cégeknél

A hazai vállalati honlapok többsége statikus, brosúra jellegű cégismertető, és az idegen nyelvek terén érzékelhetőek a hiányosságok.

Az Internet-hozzáféréssel rendelkező, legalább 1 főt foglalkoztató hazai cégek 30 százaléka, összesen mintegy 38 ezer vállalat jelenik meg a Világhálón saját honlappal – olvasható a Magyar Infokommunikációs Jelentés internetes alkalmazásokról szóló moduljában.

Az elterjedtségi mutató az elmúlt egy évben nem növekedett számottevően – alig 1 százalékponttal haladja meg a tavaly publikált értéket -, a honlapok számának gyarapodása tehát csupán a kapcsolati ellátottság emelkedéséhez igazodik. A weblapok elterjedtsége a vállalatok méretével párhuzamosan nő; míg a számarányukat tekintve domináns mikrovállalatoknak csupán 23 százaléka, illetve a kisvállalatoknak alig több mint fele (52 százalék) található meg az Interneten, addig a középvállalatok 60, a nagyvállalatok 68 százaléka üzemeltet céges honlapot.

Kevés az információ
A közel 38 ezer hazai céges honlap legnagyobb része (nagyjából fele) a budapesti székhelyű vállalatokhoz tartozik. A 10 fő feletti szegmensben a fővárosi honlap-penetráció kiugróan magas, az Internet-hozzáféréssel rendelkezők körében 72 százalékos. Az 1-9 fős mikrovállalatok körében Délnyugat-Magyarország „vezet” 34 százalékos ellátottsággal, a főváros 25 százalékos mutatójával a középmezőnybe tartozik. A honlap-penetráció szempontjából a leginkább elmaradott térségnek Északkelet-Magyarország tekinthető, ahol az internetező mikrocégek mindössze 13 százaléka tart fenn honlapot.

A BellResearch elemzői megállapították: a magyar vállalati weboldalakon a cég- és termékismertetők tekinthetőek általánosnak, partner- és referencialistát például már csak minden második honlapon, terméktámogatást vagy dokumentációt pedig az oldalak negyedrészénél találunk.

Aktuális tartalmakat, a céggel kapcsolatos friss híreket a vállalatok alig több mint harmada tesz fel honlapjára (jellemzően inkább a 250 fő feletti szervezetek), az újdonságokról tájékoztató elektronikus hírlevelek ügyfélkapcsolatot ápoló lehetőségeit pedig csak a cégek 10 százaléka aknázza ki. Az online értékesítés eszközei csupán minden tizedik céges honlapon találhatóak meg, a fizetési tranzakció nélküli rendelési lehetőségek jelentősen elterjedtebbek a vásárlási megoldásoknál.

Többségben az egynyelvűek
Az EU-csatlakozás apropóján a 10 fő feletti cégek honlapjait vizsgálva a BellResearch kutatói rámutattak a hazai üzleti szféra felkészültségi hiányosságaira, a webhelyek fele ugyanis kizárólag magyarul érhető el. A nagyvállalati szegmensben a legkedvezőbbek az arányok, az oldalak külföldi látogatói azonban a cégek több mint egyharmadánál e körben is hoppon maradnak. Az idegen nyelvű honlapokon 94 százalékos elterjedtséggel általánosnak tekinthető az angol, a második helyen – 47 százalékkal – a német áll. A franciaorientáció a nagyvállalati körben épp kimutatható (5 százalék).



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés