Connect with us

technokrata

Jövő Háza a Millenárison

Laptop

Jövő Háza a Millenárison

Átalakul a Millenáris Kht. szervezete.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) állandó számítástechnikai múzeum létrehozását tervezi a Jövő Háza program keretében, állandó helyet biztosítva a számítástechnika, az informatika történetének bemutatásához.

A Kormány 2084/2004. számú határozata alapján a Millenáris Parkban megvalósuló Jövő Háza intézmény létrehozása új szakaszba lépett. A Jövő Háza kiállítás koncepciójának kidolgozását és jóváhagyását követően elindult a részletes tervezés és a közbeszerzési eljárások előkészítése. A kiállítás helyszínéül szolgáló mintegy 13.000 négyzetméteres épületegyüttes (Millenáris Park B, C, D épületek) felújításra kerül. A Jövő Házát befogadó Millenáris Kht. feladatai ezzel jelentősen megnőttek, a szervezet fejlesztése is szükségessé vált. A Millenáris Kht. alapítói jogait és szakmai irányítását – kormányhatározat alapján – az Informatikai és Hírközlési Minisztérium gyakorolja.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2004. július 16-i hatállyal, Dr. Tóth József személyében új ügyvezetőt nevezett ki a Millenáris Kht. élére, akinek elsődleges felelőssége a Jövő Háza program megvalósítása. A korábban kinevezett ügyvezető, Mizsei Zsuzsanna jogviszonya változatlan maradt, az ő feladata továbbra is a Millenáris Park kulturális és művészeti programjainak irányítása. A társaság új szervezeti- és működési szabályzata pontosan meghatározza az ügyvezetők hatáskörét és két új szervezeti egység (Jövő Háza igazgatóság és Oktatási iroda) létrehozását írja elő.

Dr. Tóth József 47 éves szakmérnök, aki diplomáját és tudományos fokozatát a Budapesti Műszaki Egyetemen, MBA diplomáját az USA-beli Purdue Egyetemen szerezte. Pályáját számítógép-kutatóként kezdte, a Soros Alapítvány ösztöndíjával négy hónapot töltött Angliában. Korábban különböző hazai és külföldi nagyvállalatoknál dolgozott vezető beosztásban, ahol az utóbbi években a Jövő Háza program méretéhez hasonló informatikai beruházásokat vitt sikerre.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek