Connect with us

technokrata

A Novell bejelentette a Mono 1.0-t

Laptop

A Novell bejelentette a Mono 1.0-t

A Mono 1.0 nyílt forráskódú, .NET keretrendszerre alapozott fejlesztőplatform, melynek célja, hogy a szoftverfejlesztők számára lehetővé tegye Linux és többplatformos alkalmazások hatékony felépítését, valamint ezeknek a szoftvereknek a gyorsabb és költséghatékonyabb piacra juttatását.

„Bár a Linux hódít a vállalati rendszerek terén, az alkalmazások Linux felületen történő fejlesztése továbbra is kihívás, mivel a meglévő eszközök összetettek és kifinomult technikai ismereteket igényelnek.“ – mondta Miguel de Icaza, a Novell fejlesztésekért felelős elnökhelyettese, a Mono projekt alapítója – „Ennek a problémának az áthidalására nyújt hatékony megoldást a Mono, amely egy rendkívül jól használható, kereskedelmi szintű fejlesztőplatform a Linux asztali gépekhez és kiszolgálókhoz, amely teljes körű eszköz- és alkalmazásprogramozási felület (API) készlettel rendelkezik. Alapjait közzétett szabványok és bevált programozási nyelvek és könyvtárak alkotják, a Mono többplatformos képességei pedig kiegészültek a Microsoft Windows, Apple MacOS X alkalmazásokkal, valamint különböző UNIX rendszerekkel.“

A Mono platform C# fordítót, .NET-kompatibilis futásidejű környezetet és két alkalmazásprogramozási felületet (API) tartalmaz – a Mono a Linux szerverek és asztali gépek, valamint a Microsoft .NET Framework 1.1 alkalmazással kompatibilis API-k lehető legtöbb előnyét kihasználja, melyek támogatják az ASP.NET, ADO.NET és számos más komponens működését. További segítségként egy új weboldal – http://www.mono-project.com – jelent meg, ahol a szoftverfejlesztők eszközöket, erőforrásokat, projekt ütemterveket és a Mono alkalmazását leíró részletes információt találnak. A korábbi projekt weboldalak a Mono létrehozóira és más közreműködőkre koncentrált, míg az új weboldal a projektben közreműködőkön túl a Mono felhasználóit és a Mono alá telepített alkalmazások készítőit szolgálja ki.

Mivel a Mono kialakításában több száz fejlesztő vett részt a világ minden tájáról, leginkább ez a platform ajánlott a Linux operációs rendszer alá fejlesztett alkalmazások kiépítésére. Ezt erősíti, hogy a Novellen belül is a Mono platformon történik a különböző termékek, például az iFolder és a ZENworks szoftverek fejlesztése. Miután május 4-én megjelent a Mono Beta 1 verzió, 50.000 példánynál is több szoftvermásolat letöltése történt meg.

A Mono 1.0 kulcsfontosságú .NET kompatibilis komponensekből áll, például egy C# fordítóból és egy hordozható futtatórendszerből, mely valósidejű (just-in-time – JIT) és összeállítás előtti támogatást kínál. A Mono projekt mindezeken túl tartalmaz:
• egy továbbfejlesztett környezetet a Linux alkalmazások fejlesztéséhez
• átfogó alkalmazásprogramozási felületeket (API) ügyfél, webszolgáltatás és szerveroldali alkalmazások gazdag készletével
• többplatformos telepítési képességeket, melyek támogatják a Linux, Sun Solaris, Apple MacOS X, Microsoft Windows NT/XP és az egyéb különböző UNIX rendszereket számos architektúrán
• nagyhatékonyságú eszközöket, melyek elősegítik a termékek alkalmazásprogramozási felületeinek (API) és a szoftverfejlesztési készletek (software development kit – SDK) létrehozását, melyek nyelvektől és operációs rendszerektől függetlenül használhatók
• többplatformos Gtk# grafikus felhasználói felület programozási könyvtárat, mely lehetővé teszi a fejlesztők számára Linux, Windows és MacOS X platformok alá történő fejlesztést egyetlen, a Mono platformmal kompatibilis programozási nyelvek bármelyikéből származó kódkészlet felhasználásával
• számos nyelv, például VisualBasic, Python, JScript és Java támogatását; a nyílt kódú iKVM projekten keresztül a Mono Java támogatást tartalmaz, mellyel a népszerű programozási nyelv alkalmassá válik a Mono technológia kihasználására

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek