Connect with us

technokrata

Magyarországon az Allied Telesyn – Erősödő verseny a hálózati piacon

Laptop

Magyarországon az Allied Telesyn – Erősödő verseny a hálózati piacon

Az Allied Telesyn jelen pillanatban az egyetlen gyártó, amely végponttól végpontig terjedő, IP/Ethernet alapú, úgynevezett „Triple Play” (videó, hang, adat) kommunikációs megoldásokat képes nyújtani.

Kemény konkurens lépett a magyarországi hálózati eszközök piacára, olyan cégekkel véve fel a versenyt, mint a HP hálózati üzletága, vagy a 3com. Az 1987-ben alapított japán vállalat, az Allied Telesyn a régióban már több helyen sikerrel tette ezt, Lengyelországban 4 éve, Romániában 3 éve vannak jelen, de Csehországban, Szlovákiában, Szerbiában és Horvátországban is képviseletet nyitottak.

Az üzleti tapasztalatok ebben a térségben jók, a többi kelet-európai irodának eddig sikerült forgalmát már az első évben megdupláznia. A képviselet egyelőre a viszonteladói hálózatának teljessé tételén dolgozik, s nem titkolt céljuk, hogy megszerezzék a piac második helyét a Cisco mögött – mondta Szuszkó László, a cég magyarországi képviseletének vezetője. A legdinamikusabb fejlődést a szolgáltatói üzletágtól várják, de céljuk a nagyvállalati szektor meghódítása és az állami projektekben is szeretnének részt venni.

Ezen törekvéseikben két nagy disztribútor is segítségükre lesz. Az egyik az Ingram Micro Magyarország, amely elsősorban a nagyobb felhasználói rendszerek szállítását végzi, a másik pedig a Ramiris Rubin Rt. amely rendkívül széles viszonteladói bázisára építve – közel kétezer partner – elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat célozta meg. A disztribútorok és viszonteladóik ismereteit az Allied Telesyn fókuszált képzési rendszerének megfelelő tanfolyamokon fejleszti. Mivel mindkét cég tagja annak az elitnek, amelyet Magyarország öt legnagyobb disztribútor cége alkot, az Allied Telesyn termékek az egész ország területén elérhetőek lesznek az informatikával foglalkozó vállalkozások számára. A viszonteladói körben többek között olyan ismert nevek találhatók, mint a Synergon Rt., Polygon Kft., Delta Elektronik Kft., vagy a Primusnet Kft.

Az Allied Telesyn piaci lehetőségeit erősíti a nagy európai rendszerintegrátor, a Nextira One is. Az Allied Telesyn és a Nextira One között egész Európára kiterjedő együttműködési megállapodás köttetett, így a számos külföldi – elsősorban francia – referencia tapasztalatait hasznosítva az együttműködésnek Magyarországon sem lesz akadálya.

Szintén jelentős, hogy elkötelezett kutatás-fejlesztésének köszönhetően az Allied Telesyn jelen pillanatban az egyetlen gyártó, amely végponttól végpontig terjedő, IP/Ethernet alapú, úgynevezett „Triple Play” (videó, hang, adat) kommunikációs megoldásokat képes nyújtani, amely Európában most kezd elterjedni. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy egy hálózaton lehessen a telefon- és szélessávú Internet-szolgáltatás mellett ún. Video on Demand szolgáltatást nyújtani. A digitális képminőség mellett olyan szolgáltatások vehetők igénybe a rendszer segítségével, mint például a virtuális videorekorder vagy videotéka szolgáltatás.

* * *

Az Allied Telesyn a világ egyik vezető hálózati eszköz gyártója, s a csoport az alapítás óta nyereségesen működik. Az elmúlt két évben – a jelenlegi gazdasági helyzetben is kiemelkedő teljesítményt nyújtva – több mint 47%-al emelte bevételeit. A cég 1 milliónál is több felhasználót szolgál ki világszerte, több mint 3.000 alkalmazottal. Az Allied Telesyn jelenleg 600 millió dollár éves forgalom felett teljesít. Kiemelkedő adat, hogy a cég bevételeinek 17%-át kutatás-fejlesztésre fordítja, és 600 szakembere dolgozik ezen a területen. A cég – a konkurenciával ellentétben – öt saját gyárral rendelkezik, tehát nem mással készítteti termékeit. Termékkínálatában a cég a kezdetektől ethernet hálózatokra és a kapcsolódást biztosító eszközökre specializálódott, a médiakonverterek piacán pedig vezető helyet sikerült elérnie.

Az Allied Telesyn termékek vásárlói világszerte azok a telekommunikációs és Internet-szolgáltató, valamint rendszerintegrátor cégek, amelyek rugalmas és megbízható szélessávú szolgáltatásokat építenek ki – LAN, MAN, WAN, és regionális hálózatokban egyaránt. Ezen vállalaltok részére az Allied Telesyn szélessávú kapcsolási, nagy távolságú optikai hálózat, DSL, „Dynamic Synchronous Transfer Mode” (DTM), „Waveleng Division Multiplexing” (WDM), E1 és E3 technológiára épülő megoldásokat szállít.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek