Connect with us

Hirdetés

technokrata

Továbbra sem rendeződik az összekapcsolási piac

Laptop

Továbbra sem rendeződik az összekapcsolási piac

Az elfogadott percdíjak még mindig magasabbak az Európai Unió ajánlásában szereplő díjaknál.

Az alternatív szolgáltatókat tömörítő Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSzE) az összekapcsolási piac rendeződéséhez elengedhetetlennek tartja – az összekapcsolási percdíjak csökkenésén túl – a bérelt vonali árprés megszüntetését és az összekapcsolási költségek megosztását. Sajnálattal vették tudomásul, hogy a jelentős piaci erejű szolgáltatók referencia összekapcsolási ajánlataihoz készített részletes szakmai észrevételeik többségét a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) átlátható hatósági döntéshozatal és érdemi indokolás nélkül utasította el.

Az ATSzE szerint sajnálatos, hogy az NHHT a Matáv referencia összekapcsolási ajánlatának jóváhagyásával legalizálta a bérelt vonali piacon jelenleg fennálló versenykorlátozó helyzetet, így a Matáv továbbra is olcsóbban kínálhatja bérelt vonali szolgáltatását a saját ügyfeleinek, mint a többi távközlési szolgáltatónak.

Nem oldódott meg az a probléma sem, hogy kizárólag az alternatív szolgáltatók kötelesek viselni a hálózatok összekapcsolásának egyes költségelemeit (például a két hálózatot összekötő nyalábok költségeit) annak ellenére, hogy az összekapcsolás bevételeiből a jelentős piaci erővel rendelkező telefonszolgáltató is részesül. A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató ugyanis csak összekapcsolási percdíjat fizet az alternatívok számára, az összekapcsolás egyszeri és üzemeltetési költségeit teljes egészében az alternatív szolgáltatók kötelesek viselni.

Az alternatív szolgáltatók ugyanakkor üdvözlik, hogy az NHHT határozatában csökkentette a vezetékes telefonszolgáltatók összekapcsolási percdíjait. Az ATSzE felhívja azonban a figyelmet arra, hogy az elfogadott percdíjak még mindig magasabbak az Európai Unió ajánlásában szereplő díjaknál.

Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete („ATSzE”) tagjai: az Antenna Hungária Rt., a BankNet Kft., a BT (Worldwide) Magyarországi Fióktelepe, az eTel Magyarország Kft., az Euroweb Rt., a GTS-DataNet Távközlési Kft., a HungaroDigitel Kft., a Novacom Távközlési Kft., a PanTel Rt., a UPC Magyarország Kft., valamint a UUNET Magyarország Internet-szolgáltató Kft.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés