Connect with us

technokrata

IHM: 269 hátrányos helyzetű település óvodája jutott számítógéphez

Laptop

IHM: 269 hátrányos helyzetű település óvodája jutott számítógéphez

Az IHM Brunszvik Teréz programjának keretében összesen 269 hátrányos helyzetű település óvodája jutott speciális, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően kialakított számítógéphez.

A pályázat nyertesei hátrányos helyzetű települések óvodái voltak; összesen 269 településre jutott számítógép. A szállítás és az üzembe helyezés (valamint az óvónők oktatása) szintén része volt a pályázatnak, és a már említett ár a 3 éves garancia mellett az összes felmerülő költséget tartalmazza. A pályázatra elkülönített keretösszeg mintegy 300 millió forint volt.

„Meggyőződésem, hogy ez a program tökéletesen egybevág Brunszvik Teréz nagyszerű kezdeményezésének szellemével, mely a maga korában azt a felismerést tükrözte, hogy a világgal való megismerkedés a kisgyermekkorban kezdődik, s csonka az a nevelés, mely nem vesz tudomást a világ változásairól.” – fogalmazott a program kapcsán Csepeli György, az informatikai és hírközlési minisztérium politikai államtitkára.

2004 májusában készült szociológiai felmérések szerint a magyar háztartások 37%-ában van számítógép, s ezeknek a családoknak a többsége valamilyen módon kapcsolódik a világhálóhoz is. A gyermekes családok körében nagyobb valószínűséggel találunk számítógépet és internetes kapcsolatot. Ebben a körben (18 év alatti családtagokkal számolva) a számítógép penetráció 51%. E családok 70%-ában a szülők megengedik a gyermekek számára a szabad számítógép-használatot. Ugyanakkor az is tény, hogy hiába van egy vagy több gyermek egy családban, ha az egy főre eső jövedelem alacsony, akkor elmarad a számítógép vásárlás, s kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy a család rászánja magát az Internet-használat előfizetésére.

Mivel az óvodáskorú gyermekek óvodai beiskolázottsága szinte teljesnek tekinthető, az óvodai hálózaton keresztül azoknak a gyermekeknek is biztosítani lehet a számítástechnikai eszközökkel való alkotó megismerkedés lehetőségét, akik szülei egyelőre még nem engedhetik meg maguknak, hogy másokkal ellentétben, biztosítsák gyermekeik számára, hogy felfedezzék a számítógép „enter” gombjának lenyomását követően feltáruló új és ismeretlen birodalmat.

A program első hullámában az ország társadalmi és gazdasági szempontból fejletlenebb régióban működő óvodák pályázhattak, ahova zömében olyan gyermekek járnak, akiknek otthon nincs lehetőségük a számítógéppel való találkozásra. Emellett a programban való részvétel azoknak is előnyös, akik számára nem idegen a számítógép, akik otthoni tapasztalataik alapján tudják mit jelent az Internet-elérés.

Az minisztérium szakértői a kísérleti fázissal egyidejűleg magyar pszichológusok és számítógépes grafikai tervezők bevonásával létrehozott egy teljes egészében magyar fejlesztésű szoftvert is, melyet valamennyi óvoda számára hozzáférhetővé tesz.

A Brunszvik Teréz program még az idén tovább folytatódik. A jelenlegi tervek szerint a pályázat ősszel jelenik meg, a pályázói kör pedig a mostaninál bővebb lesz, azaz nemcsak a hátrányos helyzetű települések intézményeiből adható be majd pályázat. Bár a pontos pénzügyi keretek még nem ismertek, de bizonyos, hogy a következő pályázatban ismét több száz óvoda juthat számítógéphez.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek