Connect with us

technokrata

Linuxszal riogatják a Microsoftot

Laptop

Linuxszal riogatják a Microsoftot

A Linux sok esetben úgy jelent költségcsökkentő tényezőt, hogy nem is telepítik – az ügyfelek hajlamosak azzal nyomást gyakorolni a Microsoftra, hogy a nyíltforrású operációs rendszerre való átállást emlegetik.

Közel egy évvel azután, hogy Steve Balmer, a Microsoft vezérigazgatója felhívta a vállalat alkalmazottainak figyelmét a ˝Linux-veszélyre˝, még mindig azt állítják a cégnél, hogy a nyíltforrású szoftverek nem jelentenek komoly versenytársat az asztali számítógépek piacán. Alkalmazás szempontjából nagyjából igaza is van Redmondnak, viszont sokan rájöttek, hogy nyomásgyakorlásra felhasználhatják a Linuxot. ˝Határozottabban nagyobb veszélyt jelent, mint korábban.˝ – mondta Nick Barley, a vállalat marketingigazgatója, amikor arról kérdezték, hogy a vállalatok mekkora százaléka próbál előnyösebb alkupozíciót elérni azzal, hogy a Microsoftot tájékoztatja: gondolkodik a Linux bevezetéséről. ˝Nem kellene sikeresnek lennie ennek a taktikának, ha olyan kapcsolatokat építünk ki ügyfeleinkkel, hogy ők méltányolják azt az extra értéket, melyet mi kínálunk.˝ – mondta Barley egy londoni Microsoft szemináriumon.

Az eseményen nemcsak a Microsoft vezéralakjai, hanem független elemzők is felszólaltak. Philip Dawson, a Meta Group egyik igazgatója szerint a Linux legalább akkora fenyegetést jelent a UNIX-forgalmazók számára, mint a Microsoftnak. Rámutatott, hogy az egyszerűen jó üzleti érzékre vall, ha valaki úgy ül le tárgyalni, hogy nyilvánvalóvá teszi: komolyan fontolgatja a rivális cég termékének használatát; még ha valójában ez nem is (teljesen) igaz. Dawson szerint a Linux egy eszköz a Microsoft befolyásolására.

A múlt héten lezajlott konferenciát abból a célból rendezte meg a Microsoft, hogy eloszlassa a Linuxot körbevevő misztikumot. Ennek során megemlítették, hogy a nyíltforrású szoftver nem olcsóbb hosszútávon, mivel például a vállalatok számára költségként jelentkezik az IT-alkalmazottak újrabetanítása, akik Windows-os környezetben ugyan jólképzettek lehetnek, de nyíltforrású környezetben gyakran járatlanok. ˝Megkérdeztünk 250-300 üzletembert, hogy szerintük hányan gondolják azt: a Linux egy ingyenes választási lehetőség, és egyetlen kéz sem emelkedett a magasba.˝ – mondta Nicholas McGarth, a Microsoft platformstratégiával foglalkozó részlegének vezetője.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek