Connect with us

technokrata

A Bosch Csoport újabb 150 millió eurót fektet be Magyarországon

Laptop

A Bosch Csoport újabb 150 millió eurót fektet be Magyarországon

A magyar gazdaság egyértelműen visszatért a dinamikus, export- és beruházás-vezérelt növekedési pályára. Idén megközelítőleg 3,5 milliárd euró értékű működőtőke beáramlással számol a GKM: a következő néhány hétben számos, további nagyberuházás egyedi támogatásáról írnak alá szerződéseket. Jelenleg összesen több mint 20 további nagyberuházóval folytatnak tárgyalásokat: a külföldi vállalatok tervezett beruházásai keretében 2004-ben várhatóan több mint 700 millió euró értékű tőkebefektetés valósulhat meg.

A tradicionális német-magyar ipari és kereskedelmi együttműködés kiváló példájaként a Robert Bosch GmbH nagyberuházási programot hajt végre az Észak-Magyarországi Régióban.

A vállalat 2003. közepétől 2006. végéig összesen 150 millió eurót (mintegy 38 milliárd forintot) fektet be miskolci, egri és hatvani gyártóhelyein. Ezen időszak alatt a székhelyeken a munkahelyek számát több mint 2.000 fővel növeli.

A Robert Bosch csoport
A Bosch csoport forgalma 2003-ban 36,4 milliárd euró volt, 2004. első negyedévében pedig az előző év azonos időszakához képest 5%-kal nőtt. A Bosch világszerte 232.000 munkatársat foglalkoztat, a cég által Magyarországon foglalkoztatottak száma meghaladja a 3.000 főt.

A vállalatcsoport magyarországi forgalma és termelése 2003-ban elérte a 265 millió eurót, és 2003 végéig több mint 160 millió eurót ruházott be magyarországi termelőhelyeibe.

A Bosch csoportnak már 1899 óta volt képviselete Magyarországon, majd 1991-ben alapított ismét kereskedelmi vállalatot Budapesten. A hatvani, egri és miskolci üzemei mellett a Bosch leányvállalat Blaupunkt GmbH-nak a japán Tanashin csoporttal közösen gyártóhelye van Kecskeméten, ahol autórádiókhoz CD-meghajtókat gyártanak, 900 fő foglalkoztatásával. A BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH valamint a Bosch Biztonságtechnika Üzletága szintén képviseltetik magukat Magyarországon egy-egy kereskedelmi vállalattal. Mióta a Bosch 2003-ban a Buderus AG-t átvette, a magyarországi Bosch csoporthoz tartozik a Buderus Hungária Fűtéstechnika Kft. is.

A magyarországi beruházások három székhelyen valósulnak meg. A Robert Bosch GmbH-val az állami támogatásra vonatkozó tárgyalások 2003 márciusában kezdődtek. A Kormány egyedi döntése alapján a program támogatásáról szóló, valamint annak keretfeltételeit tartalmazó Megállapodás aláírására 2003. szeptember 16-án került sor. A támogatási szerződéseket 2004. június 3-án írta alá Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter és a Bosch cégcsoport érintett tagvállalatainak vezetői.

Működőtőke befektetések ösztönzése Magyarországon
A Magyar Kormány stratégiai célja a működő tőkebefektetések ösztönzése, amelynek fő felelőse a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A befektetés-ösztönzés hazai rendszerének egyik alappillére a 2003-ban részleteiben is kidolgozott hatékony jogszabályi feltételrendszer, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokhoz a Kormány – a pályázati rendszerből kiemelve – egyedi döntéssel ítéljen meg támogatást.

A Kormány az egyedi döntéssel megítélt támogatásokat a GKM Beruházás-ösztönzési célelőirányzata terhére, kizárólag nemzeti forrásból nyújtja, egy részletesen kidolgozott eljárásrend mentén, szoros és jól definiált nemzeti-, illetve Európai Uniós jogszabályi keretek között, az EU Bizottsága által jóváhagyott módon.

Az egyedi támogatások nyújtásának célja Magyarország regionális szerepének erősítése és versenyképességének javítása, a Bosch által megvalósított beruházási programhoz hasonló magas technológiai színvonalat és hozzáadott értéket képviselő, jelentős számú munkahelyet létrehozó, valamint döntő hányadban magyar beszállítókat alkalmazó beruházások ösztönzése, legyen szó egy Magyarországon első ízben befektető, vagy akár már egy évek óta megtelepedett nagyvállalatról.

A Bosch jelenlegi beruházása hozzájárul az erőforrás tartalékokkal rendelkező észak-magyarországi régió gazdasági vérkeringésbe történő intenzívebb bekapcsolásához, az autóipari beszállítói háttér erősödéséhez és Magyarország regionális szerepének hangsúlyozásához, továbbá a szakképzésben való vállalati együttműködés elősegítéséhez.

A befektetők a nagyberuházások megvalósításakor nem csupán magyarországi telephelyeket vizsgálnak meg, hanem a külföldi működőtőke befektetésekért Magyarországgal versenyző, egyéb kelet-közép-európai helyszínek feltételeit, alkalmasságát is elemzik. A végső döntés számos tényező figyelembevételével születik meg, amelyek közül kiemelt fontosságú az infrastruktúra kiépítettsége és minősége is. Jelentős eredményként könyvelhetjük el, hogy a Bosch az M3-as autópályának köszönhetően az így már könnyen megközelíthető, és még jelentős fejlődés előtt álló és ipari potenciált magában rejtő észak-magyarországi régiót választotta beruházásainak helyszínéül.

A Bosch számos magyar oktatási intézménnyel is folyamatos és kiváló együttműködést alakított ki Miskolcon, Hatvanban, Gyöngyösön, Aszódon, Jászberényben, Egerben és ezek fejlődéséhez aktívan hozzájárul új tantervek kidolgozásával és bevezetésével. Például egy új szakmát, a mechatronikát Magyarországon először a Bosch vállalattal együttműködve oktatják.

A külföldi működőtőke befektetések alakulása Magyarországon
Magyarországon a részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában megvalósult működőtőke befektetések értéke 2003-ban 3.439 millió eurót ért el, ami közel 400 millió euró értékű növekedést mutat a 2002. évhez viszonyítva. 2004. első negyedévében a beáramlás 756 millió euró volt, ami 124 millió euróval magasabb, mint a 2003. év azonos időszakában. A többi kelet-közép-európai országban a közvetlen tőkebefektetések értéke mind 2003. év egészében, mind az idei első negyedévben csökkent.

A GKM az idei év egészére – több független előrejelzéssel összhangban – megközelítőleg 3,5 milliárd euró értékű működőtőke beáramlást prognosztizál (részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában).

A GKM az elkövetkezendő hetekben számos, további nagyberuházás egyedi támogatásáról ír alá támogatási szerződéseket. Jelenleg összesen több mint 20 nagyberuházóval folynak tárgyalások egyedi Kormánydöntés alapján megítélt támogatás nyújtásáról. Csak a GKM-mel tárgyalásokat folytató külföldi vállalatok tervezett beruházásai keretében 2004-ben várhatóan több mint 700 millió euró értékű tőkebefektetés valósulhat meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek