Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jövő héten kapja a félévi bizonyítványát a távközlési piac

Laptop

Jövő héten kapja a félévi bizonyítványát a távközlési piac

A jövő héten megrendezésre kerülő Távközlés 2004 konferencián osztják a liberalizált távközlési piac első félévi bizonyítványát.

Nagy érdeklődés előzi meg a távközlési piac idei első konferenciáját. A Hilton Budapestben június 9-én, 10-én zajló tanácskozáson mind a távközlési vállalatok vezetőinek, mind a piacot szabályozó testületek képviselőinek először adódik lehetősége arra, hogy közösen értékeljék a liberalizált távközlési piac első féléves eredményeit, illetve hangot adjanak a piaci hiányosságoknak.

A távközlési szegmensek közül a vezetékes lakossági piac helyzetét értékelve lehet kijelenteni, hogy a szabályozók fő céljának megvalósítása, azaz, hogy több szereplős verseny alakuljon ki a lakossági piacon, mindenféleképpen jó jegyet érdemel. Az mára mindenkinek egyértelmű, hogy a svéd TELE2 megfelelően nagy kihívást jelent hosszútávon a monopolhelyzetből indult Matáv számára.

Ahhoz viszont, hogy kedvező végfelhasználói díjak alakuljanak ki a lakossági piacon, a szabályozó testületeknek kell az eddigi dereguláción további finom hangolásokat végezni. Ennek első lépéseként a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), a szolgáltatók közötti összekapcsolási díjak csökkentését kezdte el szabályozni. Az viszont sejthető, hogy csak ezzel a lépéssel az igazi piaci verseny még nem kezdődhet el.

„A közeljövő legfontosabb kérdése a vezetékes lakossági verseny kialakulása szempontjából a szolgáltató előválasztás elterjedése, valamint az előfizetési díjak szabályozása. Tapasztalataink szerint, amíg ezek a díjak nem csökkennek, nem lehet igazi versenyről beszélni, hiszen a szolgáltatóknak nem igazán éri meg belépni egymás területére. Többek között ennek a kérdéskörnek a megvitatására is kiváló alkalom a jövő heti konferencia, hiszen most először ülünk le „hivatalosan” egyszerre, amióta liberalizált piacról beszélhetünk egyáltalán.” – tette hozzá Laczkó Tóth Gergely, a TELE2 Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés