Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mégis maradhat Európában a Lindows?

Laptop

Mégis maradhat Európában a Lindows?

Újabb felvonás a Microsoft és a Linspire/Lindows harcában, ezúttal az európai színtéren.

A Microsoft idestova két éve jogi eljárást kezdeményezett Michael Robertson cége ellen, arra hivatkozva, hogy a Lindows márkanév megtévesztően hathat a vásárlók számára. Ugyan a Lindows ˝hazai vizeken˝, azaz az USA-ban pert nyert a bíróság előtt, de Európában többnyire ellene ítéltek – a nagy kártérítést elkerülendő döntött úgy a vállalat, hogy operációs rendszerének, a LindowsOS-nek Linspire-re változtatja a nevét.

Ismeretes, hogy egy holland bíró a Benelux államokból – Redmond nyomására – már hónapokkal ezelőtt kitiltotta a Lindows-t, ezért Robertson cége bejegyeztette a www.lin—s.com URL-t. Ezen ugyan konkrétan nem volt megtalálható a márkanév, de minden arra utalt, hogy Robertson vállalata áll a háttérben. A Microsoft azonban arra kérte az európai bíróságot, hogy lépjen fel keményebben a Lindows ellen: minden egyes nap után, amikor riválisa nem blokkolja teljesen a termékeihez való hozzáférést a Benelux államokban, 100 ezer euró pénzbüntetést óhajtott látni a Microsoft Michael Robertson vállalatától. Nemsokára a fenti webcím is megszűnt létezni.

Mivel azonban a linuxos alapokra építkező operációs rendszer fejlesztői cégnévként továbbra is kitartanak a Lindows mellett, a Microsoft úgy döntött, tovább folytatja a pereskedést. A holland bíróságon, ahol a meghallgatások zajlottak, most Robertson számára született kedvező döntés. A bíró ugyanis úgy ítélkezett, hogy a Lindows jelenlegi, limitált alkalmazási feltételei mellett egyáltalán nem sérti meg Redmond Windows védjegyét. Tehát operációs rendszerként nem, de cégnévként továbbra is jelen lehet a Lindows Európában.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés