Connect with us

technokrata

eLearnExpo Moszkva 2004-en a Coedu és az Oktopusz

Laptop

eLearnExpo Moszkva 2004-en a Coedu és az Oktopusz

Az eLearnExpo Moszkva 2004-en, a világ talán legnagyobb elektronikus távoktatással foglalkozó szakkiállításán és konferenciáján egyedüli magyar kiállítóként és előadóként vesznek részt a Coedu Távoktatási Kft. és az Oktopusz Alapítvány munkatársai.

A 2004. május 27-28. között megrendezésre kerülő eLearnExpo Moszkva 2004-re a magyar Coedu Távoktatási Kft. és az első elektronikus távoktatással foglalkozó alapítvány, az Oktopusz, a szervező angol ITE Group meghívására érkezik Moszkvába, ahol előadóként és kiállítóként is fellép mindkét szervezet. A Coedu Távoktatási Kft. egy fontos bejelentésre is készül az esemény kapcsán.

Az eLearnExpo, amely 2001-es indulása óta a világ egyik legfontosabb e-learning rendezvénysorozatává nőtte ki magát, Amszterdam, Bécs, Hongkong, Párizs után idén immár Moszkvát is a helyszínei között tudhatja. Az orosz fővárosban nemcsak az eLearnExpo mutatkozik be, de most első ízben kerül sor e szakterület nemzetközi szintű kiállítással egybekötött vásárára is ott. Ennek köszönhető az a fokozott érdeklődés, amely az expo hírét övezte, elsősorban az orosz e-learning gyártók és szolgáltatók részéről.

Az eLearnExpo Moszkva 2004. május 27-28. között kerül megrendezésre a World Trade Center Moscow épületében. A kiállítással egybekötött vásár mintegy 1.400 négyzetméternyi területen teremt bemutatkozási lehetőséget az e-learning megoldásokat, alkalmazásokat és szolgáltatásokat kínáló cégek számára, és tájékozódási lehetőséget az ezek iránt érdeklődő intézmények és egyének számára. Az expo-ra több mint 20 ezer látogatót várnak.

Az Oktopusz Alapítvány és a Coedu Távoktatási Kft. a szervezők meghívására érkezik az eseményre. Mindkét szervezet delegált egy-egy előadót a programba, és a legnagyobb multinacionális cégek és az orosz oktatás és elektronikus távoktatás szervezeteinek társaságában kapott bemutatkozási lehetőséget a kiállítás területén.

A Coedu Távoktatási Kft. a kiállításra időzítette ama bejelentését, miszerint e-learning megoldásuk, a Coedu Tudásháló immár angol és orosz nyelven is elérhető, teljes funkcionalitásában. Ez a rendszer Magyarországon már bizonyított: az Apertus Didakta program keretében, két egyetemmel együttműködve 24 elektronikus tananyag készült el a Coedu Tudásháló rendszerben, és került bevezetésre ezen intézmények oktatási rendjében. A rendszert azóta több más felsőoktatási intézmény is használja a Coedu Partnerprogram keretében, de ügyfelei között szerepel az Oktatási Minisztérium, a Municípium Magyarország Alapítvány, az Országos Betétbiztosítási Alap is.

Az Oktopusz Alapítvány a moszkvai szakkiállításon az Apertus Közalapítvány pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően vehet részt. A támogatást a Közalapítvány „Az Európai Unióhoz történő csatlakozást, a nemzetközi kooperációt elősegítő szakképzési, felnőttoktatási, nyitott- és távoktatási szakmai programokban való részvétel támogatása” című programjának keretében sikerült elnyerni.

Forrai Krisztián, az Oktopusz Alapítvány kuratóriumának elnöke egyedülálló bemutatkozási és tájékozódási lehetőségnek nevezte a moszkvai rendezvényt, amely az alapját képezheti a magyar-orosz kapcsolatok kialakításának az e-learning területén.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek