Connect with us

Hirdetés

technokrata

Budapestre látogatott Ann Livermore, a HP alelnöke

Laptop

Budapestre látogatott Ann Livermore, a HP alelnöke

Peter Blackmore tavaly nyári látogatása után újabb HP alelnök érkezett Magyarországra. Ann Livermore, a HP technológiával és szolgáltatásokkal foglalkozó, 27 milliárd dolláros forgalmat bonyolító üzletágának vezetője, a cég európai szervezetének rendezvényére érkezett hazánkba.

Ann Livermore látogatása során találkozott a gazdasági élet meghatározó szereplőivel, valamint a kormány képviselőivel. Péntek reggel az Amerikai Kereskedelmi Kamara vendégeként üzleti reggelin vett részt, ahol kitekintést adott az informatika, a világgazdaság aktuális kérdéseiről és a HP fejlesztési irányelveiről. Előadásában külön figyelmet szentelt az újonnan csatlakozott országok előtt álló feladatoknak és lehetőségeknek. Külön kihangsúlyozta, hogy a HP kiemelten kezeli ezeket az országokat, külön erőforrásokat biztosít az itt megjelenő üzleti lehetőségek minél teljesebb támogatására. Megemlítette, hogy a csatlakozási folyamat kormányzati feladataiban a HP igen hangsúlyosan vett részt Magyarországon. Nagy horderejű projekteket valósított meg, hozzájárulva ahhoz, hogy az ország az uniós elvárásoknak minél jobban megfeleljen.

Az informatika és a gazdasági élet kihívásaival kapcsolatban három szóban foglalta össze a HP vízióját: a világ egyre inkább digitális, mobil és virtuális irányba fejlődik. Ez a trend meghatározza a HP kutatási és fejlesztési stratégiáját is. A HP az alkalmazkodó vállalat (Adaptive Enterprise) stratégiájával tud leginkább a nagy cégek elvárásainak megfelelni. A kis- és közepes vállalkozások sikeres üzletvitele Magyarországon is a gazdasági növekedés fontos eleme lesz. A HP fontosnak tartja, hogy részükre speciális, könnyen kezelhető és menedzselhető, testreszabott rendszereket, eszközöket és szolgáltatásokat biztosítson. Így lesznek képesek a globalizálódó világban helytállni, helyi értékeiket megőrizni.

Az alelnök asszony érdekességként megemlítette, hogy a fenti két terület mellett a HP számára hagyományosan fontos consumer piacon a termékek létrehozásán felül kiemelt figyelmet szentelnek a kutatási-fejlesztési folyamat során a vevői elvárások, a termék használata általi vevői élmény megtervezésének is, hiszen csak a vevők által támasztott valós elvárásoknak megfelelő, könnyen használható eszközök számíthatnak sikerre a piacon. Ez a garancia arra is, hogy egy olyan piacvezető cég, mint a HP képes legyen folyamatosan megújulni és ha kell, továbblépni.

A HP nemcsak piacként veszi komolyan a régiót – zárta előadását Ann Livermore. Magyarországon szakértői központok, kutatás-fejlesztési tevékenység, az intellektuális tőke minél teljesebb kihasználását segítő felsőoktatási együttműködések jelentik a biztosítékot a folyamatos megújulásra.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés