Connect with us

Hirdetés

technokrata

Internethajó 2004 – Pillanatfelvétel az információs társadalom építéséről

Laptop

Internethajó 2004 – Pillanatfelvétel az információs társadalom építéséről

Ötödik alkalommal rendezték meg a Médiahajó ötletből kinőtt Internethajó konferenciát, ami idén természetesen az Európai Unió jegyében telt. A hajó 6 óra alatt két kört tett meg Budapest hídjai alatt, miközben fedélzetén az IT szakma krémje tanácskozott.

Akik szenzációs újdonságokat vártak a konferencia előadásaitól azok persze nagyot csalódtak. De hát, aki már egyszer is volt hazai informatikai konferencián, az tudja, hogy érdemi híreket csak a folyosókon lehet hallani. A többség azonban nem várt semmit, legfeljebb az ebédet, és azt, hogy végre kikössön a hajó.

Pedig az előadások közül több is akadt, amiért érdemes volt jegyet váltani az évszak aktuális „pofavizitjére”. A legérdekesebb talán Karvalics László kutató, az ITTK igazgatójának az előadása volt. Üde színfoltot jelentett ugyanis a napi programban, hogy valaki ki merte mondani: Az állami szerepvállalás az információs társadalom építésében tulajdonképp nulla. Annyira nem ér semmit, hogy nem is érdemes számolni vele. Kürti Sándor rövid, de humoros előadása sem szólt másról, mint a kormányzati tehetetlenségről, amit az előadó évtizedes szélmalomharcban elfásult hangja is bizonyított.

A kormányzati hierarchia alsóbb fokain dolgozó előadók is őszintén beismerték a hiányosságokat és aggasztó elmaradásunkat az információs társadalom létrehozása terén. A ranglétrán felfelé haladva azonban egyre elégedettebbek lettek a nyilatkozatok. Csepeli György államtitkár szerint sok a hiányosság, de jó irányba haladunk. Pataki Dániel az NHH frissen kinevezett vezetője már egyértelműen optimista hangot ütött meg, bár neki akár még hihetünk is. Baja Ferenc (MEH) pedig egy győztes hadvezérhez illő beszédet vágott ki megnyitó gyanánt, amit többen kuncogva, mások morogva hallgattak.

Természetesen épkézláb gondolatok és jó kezdeményezésekről szóló beszámolók is elhangzottak a konferenciatermekben. Az IHM közösségi elérési pontok létrehozására irányuló erőfeszítéseiből, például minden jel szerint akár sikertörténet is válhat, és a nem látók számára létrehozott internetes tartalmak támogatása is jó úton látszik haladni. Kevésbé kapcsolódik az IT témaköréhez, de az elfogadásra váró új közigazgatási törvényről is meglehetősen jó előadást hallhattunk dr. Tóth Zoltántól.

Összességében az Európa Internethajó 2004 egy jól sikerült rendezvény benyomását keltette, ahová már csak az illusztris társaság miatti is érdemes volt ellátogatni. Az iparág idei első találkozója tehát jó hangulatban, a résztvevők többsége szerint hasznosan telt el. Ez úton gratulálunk a szervezőknek!



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés