Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kelendőbbé váltak a drágább Linux szerverek

Laptop

Kelendőbbé váltak a drágább Linux szerverek

A drágább, ugyanakkor nagyobb számítási teljesítményt felmutató Linux szerverek felé fordultak az emberek, áll egy új eladási statisztikában.

A szerverpiacot is utolérte az asztali operációs rendszereket használó számítógépek sorsa: a komoly árharc miatt az utóbbi években már elmarad a bevétel növekedésének tempója a szállítások bővüléséhez képest. A Linux szervereknél azonban az előbbi leelőzte az utóbbit, állítja az IDC a tavalyi év utolsó negyedére vonatkoztatva. 2002 hasonló időszakához képest 63 százalékkal, 960 millió dollárra nőtt a linuxos szerverek eladásából származó bevétel. Ugyaneme időszak alatt körülbelül 53 százalékkal (közel 250 ezerre) bővült az eladott termékek mennyisége.

A piac 27,5 százalékának birtoklásával a HP vezet, második pedig az IBM, 21,1 százalékkal. Harmadik helyre a Dell szorult 18,2 százalékos piaci részesedéssel – a három nagy így magának tudhatja a terep kétharmadát. A Microsoft éppen a fenti népszerűség miatt jelentette ki, hogy a Linux komoly veszélyt jelent a Windowsra – ám még mindig közel négyszer nagyobb értékben (3,9 milliárd dollár) adnak el Windows-os szervereket, mint linuxosokat.

Meglepő eredményt produkált a UNIX: a 11 negyedéven keresztül tartó folyamatos piacvesztés után 2003 végén 0,8 százalékkal többet adtak el ilyen operációs rendszerrel bíró szerverekből, mint a korábbi hasonló időszakban, ezzel 5,1 milliárd dollárra kúszott fel az értékesítések összege. Ennek többek között az SCO marketingkampánya is részese lehet, hiszen a Linuxtól eltántorított ügyfelek vagy a Windows-t vagy a UNIX-ot választották. Ez utóbbi területen egyébként 33 százalékos részesedéssel az IBM a piacvezető – a HP második, alig két százalékkal lemaradva, s a harmadik a Sun Microsystems, 28 százalékos részesedéssel.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés