Connect with us

technokrata

A KFKI Csoport tervei és 2003-as eredményei

Laptop

A KFKI Csoport tervei és 2003-as eredményei

Komoly, a cégcsoport szervezeti felépítését is alapjaiban érintő működésmódbeli változások zajlottak le tavaly a KFKI Csoportnál.

A változásokat kikényszerítő, 2002-ben kezdődött hazai recesszió a KFKI Csoport menedzsmentje számára is nyilvánvalóvá tette, hogy a korábban hatékony működésmód és csoportstruktúra 2003-tól már nem, illetve csak komoly kompromisszumok árán volna fenntartható.

A korábbi, elsősorban a növekedésre koncentráló stratégiával szemben a hatékonyság növelése, az üzleti folyamatok racionalizálása lett a KFKI Csoport elsődleges célja. A cégcsoportot ma a holdingon kívül hat önálló vállalkozás alkotja, és mindegyik saját, jól definiált profillal, önálló piaci szereplőként is jelen van az informatikai piacon. A beavatkozások hatására javult a hatékonyság és a csoporton belüli kooperáció. A társaság helyzete a korábbinál is szilárdabb, és a 2003-as év minden nehézsége ellenére is komoly sikereket hozott.

A KFKI Csoport (előzetes, nem auditált adatok) konszolidált árbevétele meghaladta a 17,6 milliárd forintot, a csoport hozzáadott értéke elérte a 8,6 milliárdot, míg az adózás előtti eredmény 295 millió forint lett a 2003-as pénzügyi évben. Mindeközben a működési költségekből több mint egymilliárd forintot sikerült lefaragni, többek között az adminisztratív létszám jelentős csökkentésével és a folyamatok racionalizálása révén.

A KFKI előrejelzései szerint 2003-hoz hasonlóan a piacot még 2004-ben is várakozás jellemzi majd. A PHARE támogatások, amelyek az elmúlt években elsősorban az államigazgatási szegmensnek jelentős lendületet adtak, megszűnnek a belépéskor, míg az ezeket helyettesítő EU-s pénzek lehívásához a hazai vállalkozásoknak és intézményeknek még felkészülési időre van szüksége. Ennek következtében ezek az uniós források a 2004-es évben sajnos még nem jelentenek majd meghatározó piacélénkítő erőt.

A kis- és középvállalkozások szektorával kapcsolatban KFKI Csoport is úgy gondolja, hogy ez a szegmens a jövőben egyre markánsabb informatikai piacot képvisel majd. Bízva a KKV-k erősödésében, a KFKI törekszik kifejezetten e cégeknek szánt megoldásaival elébe menni az erősödő igényeknek. A várakozások szerint mind a hazai kormányzati források-, mind az Uniós pénzek jótékony hatása is ebben a szektorban lesz leghamarabb érezhető.

Az állam- és közigazgatási megrendelésekre manapság ugyanaz jellemző, mint a versenyszféra fejlesztési döntéseire. Kevés a beruházás, az informatikai kiadások visszafogottak, általános az óvatosság. Ez alól kivételt azok a kormányzati beruházások jelentenek csak, amelyek közvetlenül az EU-s csatlakozási követelmények miatt, gyakran kötelező érvénnyel hajtandók végre.

Bővülő piac jellemzi viszont a pénzintézeti szektort, ahol tavaly a KFKI erősíteni tudta jelenlétét és szolgáltatási portfolióját. A pénzintézeti beruházási kedv nem csökkent, a bankok igen jó évet zártak 2003-ban, és szinte kivétel nélkül derülátók.

A tavalyi átszervezés sikeres befejezése után 2004-ben a KFKI Csoport a szolgáltatások bővítésére koncentrál. A szolgáltatási palettán belül 2004-ben az üzemeltetési szolgáltatások dinamikus bővítésével kíván a KFKI az „outsourcing” piac élénkülésében is tükröződő ügyféligényekre hatékony választ adni.

A KFKI középtávú célja pedig, a sikeres európai rendszerintegrátorok üzleti mutatóinak elérése. Ennek megfelelően az alábbi területeken készültek részletes fejlesztési tervek, amelyek sikeres végrehajtása hosszabb távon is garantálhatja a csoport növekedését és versenyképességének fokozását:

  • Új, szektor-specifikus megoldások és szolgáltatások,

  • Horizontális, minden piaci szegmensben értékesíthető megoldások és szolgáltatások,
  • Technológiai- és folyamatfejlesztések a hatékonyság további javítása céljából.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek