Connect with us

technokrata

Májustól csökkenhetnek a mobil összekapcsolási díjak

Laptop

Májustól csökkenhetnek a mobil összekapcsolási díjak

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának első döntései.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa felülvizsgálta és kiegészítette a jogelőd Hírközlési Felügyelet (HÍF) Hírközlési Döntőbizottsága által az úgynevezett referencia összekapcsolási ajánlatokkal kapcsolatban tavaly decemberben hozott határozatokat.

A január elsejével megalakult NHH Tanácsának egyik első döntése megkönnyíti a számhordozhatóság elterjedését. A vezetékes és a mobil szolgáltatók közötti versenyt élénkítheti a Tanács másik határozata, amely az új elektronikus hírközlési törvénnyel összhangban felszólítja a vezető mobilszolgáltatókat, hogy a vezetékes szolgáltatók által már január elseje óta alkalmazott új módszertan alapján számított díjaikra vonatkozó javaslatukat 2004. március 1-jéig nyújtsák be a Tanácshoz jóváhagyásra.

Az elektronikus hírközlési törvény (EHT) értelmében idén január elsejével a Hírközlési Felügyelet helyébe lépett NHH Tanácsának egyik első határozatával a jogelőd HDB decemberi határozatait bírálta felül, illetve pontosította. A technikai természetű módosítás lényege, hogy a számhordozhatóságért kérhető díjat ISDN2 és ISDN30 központok esetén számblokkonként lehet felszámolni a jogosult szolgáltató részére. A döntés megkönnyíti a számhordozhatóság elterjedését, s egyúttal bővíti új szolgáltatók piacra lépési esélyeit.

A Tanács egy másik határozatával felszólítja a Westel Rt.-t és a Pannon GSM Rt.-t, hogy – az új elektronikus hírközlési törvénnyel összhangban – az összekapcsolási piacon jelentős piaci erejűnek minősített szolgáltatóként az úgynevezett „hosszú távú előremutató különbözeti költségek” módszertana alapján számított összekapcsolási díjaikra vonatkozó javaslatukat 2004. március 1-jéig nyújtsák be a Tanácshoz jóváhagyásra.

Az új díjak várhatóan 2004. májusában, a vezetékes távbeszélő szolgáltatók idén januárban a Tanácshoz benyújtott és hasonló módszertan alapján számított díjaival nagyjából egyidőben, lépnek hatályba. Az összekapcsolási díjak várható csökkenése erősítheti a vezetékes és mobil szolgáltatók közötti versenyt a fogyasztókért.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek