Connect with us

technokrata

Elindult a Közháló megvalósítása

Laptop

Elindult a Közháló megvalósítása

A megvalósítás szakaszához ért az eMagyarország program keretében készülő Közháló, a Kormányzat több tízmilliárdos informatikai közműfejlesztési programja.

2004. február 10-én, kedden digitális alapkőletétellel elindul a Közháló megvalósítása, amely az utóbbi évek legnagyobb, több tízmilliárd forintos, kormányzat által támogatott informatikai infrastruktúra-építési programja. A digitális alapkőletételen részt vesz Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint a megvalósításban résztvevő cégek képviselői.

A Közháló egy az egész országot behálózó informatikai alapközmű, amely néhány éven belül valamennyi, a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szerv, közintézmény, iskola, valamint a közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, továbbá a civil szervezetek számára biztosítja majd a szélessávú hozzáférést a világhálóhoz.

A Közháló hozzáférhetővé teszi az internetes szolgáltatásokat és információkat, csökkenti az állampolgárok és az igazgatási szervek közti távolságot, átláthatóbbá teszi a közigazgatás és államigazgatás működését. A Közháló segítségével az ország lényegében minden pontján elérhetőek lesznek az eGazdaság, eKereskedelem csatornái is, felgyorsul az információs társadalom megteremtésének folyamata.

A Közháló fontos feladata továbbá az eMagyarország program keretében létesülő eMagyarország pontok (számítógépes információs pont) megvalósításának támogatása. A program megvalósulása érdekében az IHM támogatni kívánja azokat a szervezeteket és intézményeket – könyvtárakat, közművelődési intézményeket, teleházakat, önkormányzatokat, egyházi intézményeket, kórházakat, szanatóriumokat, az idősek otthonait, klubjait, alapítványokat – amelyek már működtetnek közösségi Internet-hozzáférési helyeket, vagy vállalják új közösségi Internet-hozzáférést szolgáltató pontok létrehozását és eMagyarország pontként történő működtetését. A program – a kistelepülések speciális helyzetére való tekintettel – lehetővé teszi az Internet-szolgáltatás összekapcsolását más közellátási feladatokkal, elsősorban postai szolgáltatásokkal, így a kistelepüléseken élők is megfizethető áron, lakóhelyük közelében juthatnak hozzá az Internet használatához.

A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) tervei szerint a Közháló program három – egymásra épülő – fázisban valósul meg.
Az első fázis megvalósítására a minisztérium tavaly indított hét közbeszerzési eljárást, melyek nyerteseivel a múlt héten zárult le a szállítói szerződések megkötése. Ebben, a 2005 szeptemberéig tartó szakaszban a Közháló több mint 2.500 településre jut el. Az első fázisban összesen 7.300 szélessávú végpont kerül átadásra, melyből 5 ezer a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósul meg. Az IHM által finanszírozott 2.300 további végpont településeinek kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg.

A megvalósuló végpontok magas száma lehetővé teszi, hogy a vállalkozási alapon létrejövő szolgáltatási rendszer lényegesen kedvezőbb árakon üzemeljen, valamint azt, hogy a szolgáltatás olyan végpontokhoz is eljusson, amelyekhez a szolgáltatást a kisebb végpontszám esetén nem lehetne gazdaságosan biztosítani.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek