Connect with us

technokrata

Nem lett hibamentes a most megjelent 2.6-os Linux rendszermag

Laptop

Nem lett hibamentes a most megjelent 2.6-os Linux rendszermag

Hivatalosan is bejelentették a 2.6-os kernel megjelenését; bár Torvalds szerint még akadnak hiányosságok.

Amint azt korábban is megírtuk, ez a verzió az első alaposabb változtatás, mióta 2001. januárjában megjelent a korábbi stabil, 2.4-es rendszermag. Maga a Linux pedig már 12 éve létezik, Linus Torvalds kezei közül ekkor került ki az első pingvines operációs rendszer kódja.

A Linux atyjának is nevezett skandináv származású fiatalember természetesen a kernel levelezőlistán tette meg bejelentését (a többi vezető programozóval együtt). Torvalds közölte, hogy a legtöbb, időközben felmerült hiányosságot ki tudták küszöbölni, de azért nem lett tökéletes az eredmény. ˝Nem teljesen patch-igény mentes a kernel, ahogy reméltem, de végső soron jó munkát végeztünk.˝ – írta Torvalds, aki megjegyezte azt is, hogy a rendszermagban maradt hibák (egyelőre) ismeretlen eredetűek, s nehéz rájuk bukkanni. Példaként azt említette meg, hogy létezik egy olyan probléma, mely a 16 és a 32 processzoros szerverek merevlemez-kezelési eljárásban okoz gondokat.

Mi változott?

A 2.6-os rendszermag egyik legfontosabb újítása a multiprocesszoros számítógépek jobb kezelése. Andrew Morton, a Linux világ másik nagy alakja elmondta, hogy – szemben a 2.4-es kernel 8 CPU-s környezet támogatásával – a 2.6-os linuxok akár 32 processzoros szervereken is megállják a helyüket. Ezenfelül átnézték a háttértárolók kezelésével foglalkozó funkciókat is: a SuSE és a Red Hat képviselői is arról számoltak be, hogy az új változat jóval kevésbé érzékeny az úgynevezett thrasingre, azaz az írási/olvasási műveleteknek a rendszerre gyakorolt teljesítménycsökkentő hatására. Brian Stevens, a Red Hat operációs rendszert fejlesztő részlegének vezérigazgatója szerint míg ez a 2.4-es rendszermag esetében akár rendszerösszeomlással is járhatott, a 2.6-os kernel esetében már nem okoz problémát.

Stevens szót ejtett a jobb volume managerről is, melynek révén a programok sokkal rugalmasabban végezhetik el a merevlemezre való írási és az onnan való olvasási műveleteket. Azon vállalatok számára is nehézséget jelentett a 2.4-es kernel, melyeknek sok tárolórendszert kellett elérniük hálózaton keresztül, de a 2.6-os rendszermag erre is megoldást nyújt. Csakúgy, mint a korábbi 2 terabyte-os file-rendszeri korlátra, melyet a most megjelent változatban eltöröltek.

Kurt Garloff, a SuSE laboratóriumának vezetője ugyanakkor arról számolt be, hogy nem lett minden szebb és jobb: a memóriakezelés terén kompromisszumot kellett tenniük. Szemben a korábbi 32 GB-os maximális korláttal, a 2.6-os rendszermagban maximum 24 GB-nyi memóriát lehet használni. Ezenfelül rendszerlassító tényező, hogy az új kernel bizonyos új eseményeket gyakrabban monitoroz (másodpercenként ezerszer, szemben a korábbi százzal), ami körülbelül 1 százalékkal visszafogja a teljesítményt, közölte Morton, aki egyben azt is elmondta, hogy a 2.6-os rendszermag több memóriát igényel zökkenőmentes futásához.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek