Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IVSZ aktívan bekapcsolódik a Sulinet Expressz program második fázisának munkájába

Laptop

Az IVSZ aktívan bekapcsolódik a Sulinet Expressz program második fázisának munkájába

Sulinet Expressz – túl a tízmilliárdon.

A Sulinet Expressz programban keletkezett összforgalom ezekben a napokban lépi át a bruttó tízmilliárdos határt és naponta 400 millióval gyarapszik. Az idén júliusban indult program kezdete óta 20 ezer számítógép és több mint százötvenezer egyéb termék talált gazdára a boltokban. Az év végéig hátralévő időszak még sok tízezer háztartás számára teszi lehetővé, hogy részesedjen a program által biztosított, egy évre 60 ezer forintos adókedvezményből. A számítógépek és egyéb digitális berendezések biztosan a karácsonyi szezon „slágerajándékai” lesznek az idén.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a jelenleginél is aktívabban kíván bekapcsolódni a jövő évben induló Sulinet Expressz (SE) program második fázisába, a fogyasztók és a tagságát képező informatikai piaci szereplők érdekeinek megfelelően. Az együttműködés mikéntjéről folytattak tárgyalásokat az IVSZ vezetői Magyar Bálint miniszter úrral, ahol napirendre kerültek a program továbbfejlesztésének főbb irányai is.

A megbeszélésen az IVSZ ígéretet kapott arra, hogy szakértőt delegálhat a minisztérium Sulinet Expressz projekt-tanácsába azért, hogy az értékesítéssel kapcsolatos adminisztráció egyszerűsödjék, valamint, hogy a kis- és középvállalkozásokat (KKV) a jövőben közvetlenül is bevonják szerződő partnerként a programba.

Az IVSZ javaslatot tesz egyebek között a kisvállalkozásokat jelenleg kedvezőtlenül érintő programrészek átalakítására, a havi 2.000 forintos díj beszedésének átstrukturálására is.

Az IVSZ KKV szakosztályát tucatnyi kisvállalkozás kereste meg azzal, hogy az SE programban nemrégiben történt szerződésmódosítások több pontja rontja a közreműködő kis- és középvállalkozások pozícióit. A program indulásakor az átlagosan 30 perc/ügyfél kiszolgálási idő az adminisztráció, a felvilágosító előadások és konstrukció kiválasztásának időigénye miatt háromszorosára nőtt, ugyanakkor az SE forgalomnövekedést is hozott a KKV-knak.

A multinacionális áruházláncok tevékenységének élénkülésével viszont megváltozott a helyzet. Míg a szerződött disztribútorok szállítási gyakorlatának következtében kialakult az áruházakban az árubőség, addig a KKV-knél egyre hosszabbá és kiszámíthatatlanná váltak a szállítási határidők. Az OM és a pályázatnyertes cégek közötti szerződés módosítása tovább nehezítette a kisvállalkozói közreműködői oldal helyzetét, akik átlagban 6 fővel, több mint 1800 értékesítési ponton várják a vevőket. A KKV-k mintegy tízezer dolgozója szakmai támogatást, kiválasztási tanácsadást nyújt mindegyik ügyfélnek, akik ezt igénylik, élnek vele, majd az alacsonyabb árért vásárolni már az ilyen jellegű segítséget nem nyújtó áruházba mennek.

„Az IVSZ-hez érkezett több tucat kritika, észrevétel és javaslat egyöntetű abban, hogy a Sulinet Expressz szerződésmódosítás egyértelműen a multinacionális áruházláncok érdekeit szolgáló változtatás.” – mondta el Jen István, IVSZ alelnök, a vidéki kis- és középvállalkozások osztályának vezetője.

Az IVSZ-hez érkező panaszok alapján a KKV-k határozott véleménye, hogy szükséges az eredeti rögzített ár visszaállítása annak érdekében, hogy a KKV közreműködők hátrányos marketing kommunikációs helyzetük, gyengébb cash-flow pozíciójuk és magasabb működési ráfordításaik ellenére is versenyben maradhassanak a számítástechnikai piacon. Emellett szükségesnek tartották a program adminisztrációjának enyhítését és havi kétezer forintos regisztrációs díj mérséklését.

Az IVSZ elő kívánja segíteni azt is, hogy a program keretében vásárolható áruféleségek között most is szereplő, ám a jelenlegi forgalom kevesebb, mint egy százalékát kitevő szoftvertermékek forgalma és aránya is nőjön.

A jövő évi programban a szakmai szervezet továbbra is támogatja a támogatandó termékek között a digitális audiovizuális kultúra egyes eszközeinek, így a digitális fényképezőgépek megtartását is – ez utóbbiak ugyanis a háztartások elektronikus archiválási gyakorlatában egyre nagyobb szerepet kapnak és sok esetben épp az ilyen eszközök terelik a fogyasztókat az információs társadalom eszközeinek szélesebb körű alkalmazása felé.

A szövetség felajánlja továbbá közreműködését a kereskedői akkreditáció rendszerének kidolgozásában és működtetésében, a vásárlók a szerződésnek megfelelő kiszolgálásának elősegítése érdekében.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés