Connect with us

Hirdetés

technokrata

Google-t is beperelik, mert nem fizet linuxaiért?

Laptop

Google-t is beperelik, mert nem fizet linuxaiért?

Többen úgy vélik, hogy az SCO következő áldozataként az internetes kereséssel foglalkozó Google-t fogja bíróság elé citálni.

Nem is olyan rég jelentette be az SCO, hogy egy újabb céget fog bíróság elé beidézni, amiért az a nála használt linuxok után nem fizette meg az SCO által jogosnak vélt licencdíjat. Ismeretes, hogy még tavasszal a szoftverfejlesztő vállalat azzal perelte be az IBM-et, hogy ez utóbbi olyan kódrészleteket emelt át UNIX-ból Linuxba, melyek az SCO jogtulajdonában álltak. Azóta is zajlik a vita: igaza van-e az SCO-nak vagy sem, de ez utóbbi mindent megtesz annak érdekében, hogy sose üljön le az érdeklődés a téma körül.

Ennek lehet a következő állomása az esetleges Google elleni per. Darl McBride, az SCO vezérigazgatója ugyan nem volt hajlandó elmondani, mely cégeket fenyegethet peres eljárás, mindössze annyit közölt, hogy egy hét vagy nyolc főből álló listáról fognak választani. Azt, hogy ezen rajta szerepel-e a Google, McBride nem kívánta elárulni, de más források szerint az internetes-kereséssel foglalkozó vállalatnak van félnivalója.

Az SCO bejelentése szerint a következő perre 90 napon belül sor fog kerülni. Az, hogy a február 17-i határidőt valóban komolyan gondolják-e a cégnél, nem ismeretes; az SCO taktikája ugyanis a legnagyobb vállalatok kétkedésben való tartására alapul. A cég szerint ugyanis minél többen félnek attól, hogy esetleg pont az ő vállalatukra esik a választás, annál többen keresik majd a kiegyezést (azaz a kérdéses jogdíjak kifizetését) az SCO-val.

Ha valóban a Google-t próbálják meg hurokba húzni, akkor az több mint 7 millió dolláros bevételt jelenthet az SCO számára. A Google ugyanis nem kis linuxos szerverfarmmal rendelkezik: hozzávetőleg 10 ezer számítógépén dolgozik a pingvines operációs rendszer. Ezenfelül nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Microsoft (mely komoly összegeket fektetett az utóbbi hónapokban az SCO-ba) komoly riválisként tekint a Google-ra, hiszen ez utóbbi Redmond internetes keresőjének ˝rontja a piacát˝.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés