Connect with us

Hirdetés

technokrata

Algoritmus-szabadalmak – ismét elhalasztották a szavazást

Laptop

Algoritmus-szabadalmak – ismét elhalasztották a szavazást

Lassan már nem is követjük, hányszor tolták ki az EU-ban bevezetni tervezett algoritmus-szabadalmaztatási törvényről szóló szavazást – a tegnapi voksolás szintén elmaradt.

Már többször írtunk arról, hogy az USA-ban már régóta törvényi szinten levő algoritmus-szabadalmaztathatóság hamarosan az Európai Unióban is létrejöhet. Arról is, hogy a tervezet nagy vitát váltott ki: hevesen bírálták az elgondolást a szabad szoftvereket támogatói, de neves közgazdászok, tudósok is felemelték szavukat a változásokkal szemben. Többek között az egymásnak ellenfeszülő érdekek miatt is csúszik folyamatosan a törvénytervezetről való szavazás időpontja. Ahogyan azt szeptemberben írtuk, november 4-én kellett (volna) eldönteni a kérdést, ám ez nem történt meg. S mi több, az azóta ismét módosított időpontból is sikerült kicsúszni…

Történt ugyanis, hogy 124 módosító javaslatot vitatott meg az EU parlamentje, s ennek eredményeként a szellemi jogok védelme egy, a korábbinál korlátozottabb formában került volna megvalósításra. Ez egyértelmű szembeszállásnak minősült a nagy európai vállalatokkal, akik szerint ezen jogok védettsége az alapja a technikai fejlődésnek. Emiatt számos, az öreg kontinensen meghatározó szerepet vállaló cég (Alcatel, Nokia, Siemens, Philips stb.) vezetője közösen eljuttatott egy levelet a döntés meghozásában kompetens európai honatyák részére, melyben egyrészt kritikus hangnemet ütöttek meg a megváltoztatott törvénytervezettel, másrészt megfenyegették az EU-t, hogy több mint 15 milliárdnyi euró értékű kutatási és fejlesztési beruházásukat fogják kivinni Európából. Természetesen akkor, ha nem az ő szájízűknek megfelelően alakul a szavazás eredménye.

˝A szabadalmak célja az innováció bátorítása, tehát ha valaki kitalál valamit, amit aztán levédet, akkor abból valószínűleg pénzt csinál; ennek az összegnek egy jelentős részét pedig további kutatásokra, fejlesztésekre fogja költeni.˝ – fejtegette véleményét Karen Murray, az Írországi Nemzeti Egyetem egyik IT-törvénykezésben jártas előadója – ˝A szabadalmaknak azonban közreadhatóknak és mások számára is elérhetőeknek kell lenniük, így segítve még jobban az innovációt.˝

A miniszteri tanács november 27-ére kiírt szavazása így ismét el lett halasztva…

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés