Connect with us

technokrata

Idén majdnem minden második noteszgép Centrino-s volt

Laptop

Idén majdnem minden második noteszgép Centrino-s volt

Ugyan még nem ért véget az év, de már azt jósolják, hogy a 2003-ban értékesített hordozható számítógépek több mint 40 százaléka az Intel Centrino mobiltechnológiájára épül.

Jonathan Luo, az Intel tajvani részlegének egyik menedzsere (az IDC jelentésre alapozva) elmondta, hogy 2003-ban a világszerte eladott noteszgépek 42 százaléka Centrino technológián alapul. Ezt többek között az úgynevezett hot spotok számának bővülésével magyarázta, szerinte ugyanis a vezetékmentes Internet-kapcsolódás lehetőségének rohamos terjedése nagyban hozzájárult az Intel Centrino-eladásainak felpörgéséhez.


Az IDC által elkészített felmérés szerint a válaszadók több mint kétharmada (70 százalékuk) nyilatkozott úgy, hogy olyan noteszgépet fog vásárolni régebbi modellje lecserélésére, mely már rendelkezik WLAN (vezetékmentes hálózati csatlakozás) lehetőségével; áll a jelentésben. Ennek egyenes következménye, hogy a következő három hónap során még inkább előtérbe kerülnek a Centrino noteszgépek, vélekedett Luo. 2006-ra már gyakorlatilag minden (96%) eladott notebook WLAN-képes lesz.

Szerte a Földön már több mint 24 ezer hot spot létezik (ebből 550 található Tajvan szigetén), ám ennek a számnak a növelése még inkább hozzájárul a WLAN-noteszgépek terjedéséhez. Tisztában van ezzel az Intel is, a cég folyamatosan azon dolgozik, hogy segítse a hot spotok számának növekedését. A chipgyártó gigász ezenfelül új szélessávú vezetékmentes hálózati szabvány bevezetésén is dolgozik. Amint azt az Intel az Intel Developer Forumon ősszel bejelentette, a WiMax (802.16) a jövő év második felén fog bemutatkozni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek