Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindentudás Egyeteme: könyvben az első 19 előadás

Laptop

Mindentudás Egyeteme: könyvben az első 19 előadás

Látványos tudomány Vizi E. Szilvesztertől Bor Zsoltig.

A Magyar Tudományos Akadémia, a Matáv és az Axelero Internet együttműködésében szervezett Mindentudás Egyeteme 2002. szeptemberében indult, s idén Karácsonykor – túl az 50. előadáson – sikerrel zárja harmadik szemeszterét. Eddig a magyar tudományos élet félszáz elismert alakja vállalkozott arra, hogy közérthetően, multimédiás eszközöket is felhasználva ismerteti meg az érdeklődőket tudományterülete legújabb kérdéseivel, felismeréseivel, izgalmas problémáival. A program alapeszméje a modern nyugati tudományosság első univerzális igényű összefoglalásához, a Nagy Enciklopédiához kapcsolódik: áttekinteni és az érdeklődő közönség számára hozzáférhetővé tenni a korszak legmagasabb szintű tudományos ismereteit. A harmadik szemeszter végén ennek jegyében hangzik majd el Nyíri Kristóf előadása, “Enciklopédikus tudás a 21. században” címmel.

A Mindentudás Egyeteme olyan újszerű enciklopédikus vállalkozás, amely tágas közönségét a médiumok széles spektrumát igénybe véve szólítja meg. A www.mindentudas.hu internetes oldalon kényelmesen bejárható tudományos archívummá kapcsolódtak össze az eddig elhangzott előadások, a sorozat iránt érdeklődőknek azonban természetesen a 21. században sem kell lemondaniuk a lapozgatás öröméről. Az előadások privát videofelvételei már eddig is többhelyütt iskolai segédanyaggá lettek (elkötelezett fizikatanárok vetítették le a szemléletes kísérleteket diákjaiknak), ám a “Mindentudás Egyeteme 1.” című könyv mostantól nyomtatott formában is könnyen hozzáférhetővé, tanulmányozhatóvá – és bizonyára számonkérhetővé – teszi mindazt a tudást, amit az első 19 előadó mutatott meg közönségének.

Az elsőként megjelent vaskos kötet sok tekintetben több, mint az az élménycsomag, amit az első félév hűséges látogatói magukkal vihettek. Több, hiszen egészen Bor Zsolt emlékezetesen népszerű lézer-előadásáig ível, eddig nem látott illusztrációkat, kislexikont is tartalmaz, további irodalmakat ajánl, s mert mindez egyben sokkal több, mint az egyes előadások puszta sorba rendezése. A figyelmes olvasó előtt kirajzolódhatnak a visszatérő témák, a kapcsolódások és utalások, metodológiai átjárók és váratlan összevillanások tudományterületek és kutató személyiségek között. Mindenki kedvére illesztheti össze a tudás mozaikjának színes darabjait, s a könyvvel barátkozva kedvet kaphat arra is, hogy más módokon, más médiumok világában szintén párbeszédbe bocsátkozzék a Mindentudás Egyetemével.

A program egyik legfontosabb vívmánya ugyanis a magyar ismeretterjesztés történetében páratlan interaktivitás: az előadásokat követően a résztvevők még a helyszínen feltehetik kérdéseiket az előadóknak, de online is konzultálhatnak, chatelhetnek egymással, az előadókkal és a szervezőkkel is. A honlapon abc sorrendben és témakörök szerinti is kereshetők az előadások anyagai; a tesztek, a linkajánlók, a könyvajánlók, a bibliográfiák és a legújabb tudományos hírek mellett a portálon a látogatókat egyéb érdekességek is várják. Előadásonként teszteket tölthetnek ki, amelyek eredménye alapján „bizonyítványt” is szerezhetnek: már az első szemeszterben 1409 hallgató teljesítette a félév „elvégzéshez” szükséges szintet. Az előadássorozat internetes oldala csaknem 12 millió oldalletöltést és közel 3 millió látogatást regisztrált indulása óta.

Az első kötetben olvasható előadások abból a “hősi” időszakból valók, amikor a Mindentudás Egyeteme meghódította a magyar nyilvánosságot. Már a kezdet heteiben csütörtökönként legalább 50-60 ezer embert ültetett a rádiók elé a Petőfin, s televíziós összefoglalóit is az ismeretterjesztő kategória általános nézettségéhez viszonyítva kiemelkedően sokan kísérték figyelemmel. A legmagasabb nézettségi értékeket az mtv vasárnap délutáni összefoglalói produkálták. Itt 2,5 százalék (vagyis 207 500 fő) feletti nézettséget értek el – az első kötetben olvasható előadásaikkal – Vizi E. Szilveszter, Bor Zsolt és Almár Iván, s közel 200 ezer néző figyelte Szegő Károly, Hámori József, Jéki László, Somlyódy László, Zrínyi Miklós és Ferge Zsuzsa szereplését is.

A nyomtatott sajtó szintén már az indulás időszakában kiemelkedő érdeklődést mutatott a programsorozat iránt. Heti rendszerességű sajtókapcsolat alakult ki a Népszabadsággal, a Magyar Nemzettel, a Magyar Hírlappal, az Élet és Tudománnyal és a Metro hírújsággal. A témákat rendszeresen feldolgozó fórumokon túl számos publikáció jelent meg más napi- és hetilapokban is a Budapesti Naptól a Szabad Földön át a Magyar Narancsig; a regionális, megyei napilapokban, valamint egyetemi diáklapokban. S külön öröm volt már kezdetekkor az országhatáron túli magyar sajtó érdeklődése Marosvásárhelytől Pozsonyig. Az első 50 előadás eseményeit összesen közel 1.300 sajtópublikáció kísérte.

A Szonda Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Intézet 2003 júliusában országos reprezentatív közvélemény-kutatása keretében 1.600 főtől érdeklődött a Mindentudás Egyeteméről. Felméréséből kiderült, hogy a kérdezettek 40%-a (!) hallott már a sorozatról, s döntő többségük a televízióból ismeri (92%). A megkérdezettek nagyon érdekesnek találták a témákat, és közérthetőnek az előadásokat. Ötfokú skálán az előadások érdekességét 4,28-ra, közérthetőségét 4,25-re értékelték, ami kiemelkedően magas elfogadottságot jelez.

Az Egyetem a harmadik félévvel sem ért véget, s a sorozat anyagát követő könyvsorozat további kötetei is rendre napvilágot látnak majd – a “Mindentudás” három újabb kaleidoszkópjával.

Az előadások kezdettől fogva nyilvánosak és ingyenesek, helyszínük továbbra is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Épületének Kozma László előadója (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.), időpontjuk pedig: minden hétfőn este fél nyolc. Érdemes élni az internetes regisztráció lehetőségével.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés