Connect with us

technokrata

Új kereskedelmi igazgató az eTel Magyarországnál

Laptop

Új kereskedelmi igazgató az eTel Magyarországnál

A közgazdasági MBA-t végző szakember karrierje kezdetektől fogva az informatikához és távközléshez kötődik.

A 37 éves Sátor Csaba az eTel Magyarország új kereskedelmi igazgatója. Ezt a posztot korábban több mint egy évig Lukács Tamás ügyvezető igazgató egyéb feladatai ellátása mellett töltötte be. Sátor Csaba a TVNET Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatói beosztásából igazolt át az eTel-hez.

Az új kereskedelmi igazgató az egyik legsikeresebb magyarországi alternatív vállalati távközlési cégnél elsősorban az értéknövelt hang-, adat- és Internet szolgáltatások értékesítési hatékonyságának további növelésére fogja összpontosítani energiáit. Kiemelt feladatai közé tartozik új kereskedelmi csatornák kiépítése annak érdekében, hogy a jelenleginél szélesebb körben tegye hozzáférhetővé az eTel Magyarország által versenyképes áron kínált üzleti kommunikációs lehetőségeket.

A közgazdasági MBA-t végző szakember karrierje kezdetektől fogva az informatikához és távközléshez kötődik. A győri Széchenyi István Főiskolán szerzett üzemmérnöki diplomáját követően tanszéki üzemmérnök a Közlekedési és Logisztikai Tanszéken. Innen igazol át 1993-ban a Westel Rádiótelefon Kft. nagykanizsai irodavezetői posztjára. 1997-ben a Westel 900 GSM Rt. nagykanizsai irodájának vezetését is ellátta a tudását különféle rangos üzleti továbbképzéseken gyarapító szakember. Sátor Csaba 1998-tól a Westel Rádiótelefon Kft. budapesti központjában major account senior manager, 2000-től pedig a vállalat marketing igazgatóhelyettese. A 450 MHz frekvenciás technológia piaci visszaszorulásának időszakában aztán Sátor elfogadta a TVNET Kft. ügyvezető igazgatói kinevezését, amelyet közel két évig töltött be.

Bár Sátor Csaba sok sikeres menedzserhez hasonlóan rajong a Harley-Davidsonokért, szabadidejében gyakran keres kikapcsolódást a zene élvezetével kísért modellezésben és barkácsolásban is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek