Connect with us

technokrata

Az MTA megelégelte a mindenkori kormányok tehetetlenségét

Laptop

Az MTA megelégelte a mindenkori kormányok tehetetlenségét

A jövőben infokomunikációs jogalkotással foglalkozó kutatóintézet segíti a minisztériumokat.

Közép-Európában egyedülálló módon az infokomunikációs jog egységesítésével foglalkozó kutatóintézet alakult a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetében.

Koppányi Szabolcs, az intézet megbízott vezetője szerint az Infokommunikációs Jogi Centrum lobbyérdekektől – tehát vállalatoktól és pártoktól – független elemzésekkel kívánja megalapozni az infokommunikációval kapcsolatos jogi szabályozás egységesítését.

Az Európai Unió fejlett ipari országaiban már számos ilyen, a minisztériumok körében is mértékadónak számító tudományos műhely működik, Magyarországon, sőt az egész régióban azonban egyedülállónak számít a kezdeményezés.

Az IJC látókörébe a médiajog, az informatikai jog, a postai szolgáltatásokkal kapcsolatos jog, valamint a hírközlésjog tartozik. Tehát az információs társadalommal összefüggő valamennyi területbeleértvea távközlést és az Internetet, mondta a megbízott vezető.

Az utóbbi évtized technológiai és infrastrukturális fejlődése lehetővé tette, olyan addig egymástól független szektorok összenövését, mint a távbeszélés, a rádiós- és a televíziós hírközlés, és a nyomtatott média. A harmonizált és a kifejezetten magyar problémákra választ adó jogi szabályozás hiánya azonban kedvezőtlenül befolyásolja a további fejlődést. A megbízott vezető szint többek között Magyarországon eddig emiatt nem nyílt meg a hírközlési piac sem.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek