Connect with us

technokrata

A HíF elutasította az Invitel fellebbezését

Laptop

A HíF elutasította az Invitel fellebbezését

A Hírközlési Főfelügyelet elutasította az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. fellebbezését a 16 milliós bírság ügyében.

A Hírközlési Területi Hivatal 2003. augusztus 28-ai határozatában megállapította, hogy a Vivendi Telecom Hungary Rt. a jogszabályokban foglaltaktól eltérően nyújtott távbeszélő szolgáltatást, valamint engedély nélkül, illetve engedélyben foglaltaktól eltérően használt korlátos erőforrást. A fentiekre tekintettel kötelezte a szolgáltatót tizenkettő-, valamint négymillió forint összegű piacfelügyeleti bírság megfizetésére.

A határozat ellen fellebbezést nyújtott be a cégnév változása következtében az Invitel Rt. Elsődleges kérelme a HTH határozatának jogszabálysértés hiányában történő megsemmisítésére irányult. Másodlagosan – a bírság összegének jelentős mérséklésével – az elsőfokú határozat megváltoztatását kérte.

A közcélú távközlő-hálózatok azonosítóinak felosztási tervéről szóló 10/2001. (III. 27.) MeHVM rendelet a speciális számok felosztásával kapcsolatban kimondja: ”A közcélú távbeszélő és a közcélú mobil rádiótelefon szolgáltató egy általa meghatározott szolgáltatást vagy szolgáltatáscsoportot rendelhet hozzá, a többi szolgáltatótól függetlenül. A szolgáltató kérésére a hatóság jelöli ki.˝ A fentiekkel ellentétben azonban a Vivendi számára az előtét használata nem szolgáltatás-, vagy szolgáltatáscsoport, hanem speciális díjazási mód elkülönítése (megkülönböztetése) miatt vált szükségessé.

Emellett a ˝Nyári akció hétvégi telefonbeszélgetésekre˝ szolgáltatás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket érinti, ezért a szolgáltató köteles lett volna az Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF) a hivatkozott jogszabályhelynek megfelelően módosítani.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek