Connect with us

Hirdetés

technokrata

Unoka-nagyszülő Informatikai Verseny

Laptop

Unoka-nagyszülő Informatikai Verseny

UNIVER – az Informatikai Érdekegyeztető Fórum családi programja.

Egy informatikai rendezvény lehet családi program is. Főként ahol a legtávolabbi generációk közösen, egymást segítve vetélkedhetnek. Ez javasolja minden családnak az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), amelynek elsődleges célja az információs társadalom magyarországi megvalósítása.

A rendezvény célja, hogy mind szélesebb kör kapcsolódjon az információs világháló felhasználói közé. A szervezők úgy vélik, hogy fel kell hívniuk a figyelmet a családi nevelés, korosztályok közötti kapcsolatok és az informatika fontosságára. Feladatuknak érzik, hogy ne csak a legfiatalabbak, hanem minden korosztály megismerhesse az informatika előnyeit, és ha azt a generációk együtt teszik, az különös öröm.

Fél év alatt 20 százalékkal növekedett ugyan Magyarországon az Internet használók száma, de a világháló elterjedtsége még mindig közepesnek mondható Közép- és Kelet-Európa többi országaihoz képest. Mindemellett teljes korosztályok mellett száguld el az informatika rakétája, s míg az Egyesült Államokban az Internet-használók jelentékeny része nyugdíjas, nálunk ez az arány csak ezrelékekben mérhető.

Ezért az Inforum egy olyan játékos családi, informatikai versenyt rendez, amelyben a győzelemhez a generációk együttműködése szükséges.

A versenyre minden, a 12. éves és fiatalabb gyermek jelentkezhet legalább 60 éves (déd)nagymamájával / (déd)nagypapájával párban. A versenyre december 7-én kerül sor az ELTE TTK számítógép termében, ahol 100 gépet biztosítanak a versenyzőknek. Minden páros egy szaktanárok által összeállított feladatsort kap, melynek megoldására 3 óra áll rendelkezésükre.

A legjobb páros márkás személyi számítógépet, a második helyezettek egy-egy digitális kamerát, a harmadik helyen végzők egy kulturális anyagokból és játékokból álló szoftver csomagokat nyerhetnek. Külön díjat kap a legfiatalabb és a legidősebb versenyző, minden résztvevő oklevelet vihet haza a rendezvényről.

Elképzelhető, hogy az idei verseny sikere alapján jövőre már országos versenyt rendezhet meg az Inforum.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés