Connect with us

technokrata

GVH: a Westel nincs gazdasági erőfölényes helyzetben

Laptop

GVH: a Westel nincs gazdasági erőfölényes helyzetben

Megszüntető határozat a Westel Mobil Rt. és társai ügyében: a Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Westel nincs gazdasági erőfölényes helyzetben.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Westel Mobil Rt., a Fotex csoport és az ahhoz tartozó Keravill Rt. ellen, mivel tudomására jutott, hogy olyan szerződésmódosításokat kezdeményeztek Westel szolgáltatásokat értékesítő üzletkötőikkel, amelyek felvetették a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, mint versenytörvénybe ütköző cselekmény elkövetését.

Az eljárás kiterjedt arra is, hogy a „DOMINO” elnevezésű Westel-termékek értékesítésére vonatkozó szerződések esetében egyrészt a Westel Mobil Rt. határozza meg a fogyasztói árat, a kereskedelmi árrés nagyságát, másrészt kizárólagos beszerzésre vonatkozó olyan előírásokat is tartalmaznak, amelyek ellentétesek a versenykorlátozó megállapodásokat tiltó törvényi előírásokkal.

A GVH versenytanácsa tárgyaláson meghozott határozatával az eljárást megszüntette.

A versenytanács megállapította, hogy a Westel és a Fotex csoport, illetve a Fotex csoport és az aldealerek közötti kapcsolat a maga komplexitásában, továbbá történelmi alakulásában értékelve – tekintettel az áru/szolgáltatás sajátos voltára is, – ügynöki jellegűnek minősül. Így a dealerek, aldealerek versenyjogi értelemben nem tekinthetők független vállalkozásoknak, s a dealeri szerződések még abban az esetben sem minősülnek független vállalkozások közötti megállapodásoknak, ha azokban versenykorlátozó kikötések szerepelnek.

A Westel – Fotex és az aldealerek közötti viszony versenyjogi megítélése a jövőben változhat, különösen akkor, ha a készlettartásra, a fizetési határidőre, az üzletspecifikus beruházásra vonatkozó feltételek módosulnak. A közösségi (EU) joggyakorlattal is összhangban, a GVH versenytanácsa úgy látta, hogy valódi ügynöki kapcsolatról akkor lehet szó, ha a szerződés kapcsán az ügynök érdemi kockázatot nem vállal, hanem a megbízó integrált részeként cselekszik.

Végül a versenytanács megállapította, hogy a Westel Mobil Rt. a dealerek, aldealerek viszonylatában nincs gazdasági erőfölényes helyzetben. A tartós üzleti kapcsolatot eredményező szerződések esetén valamelyik fél kiszolgáltatottsága ugyan gyakran felvethető, e helyzetet azonban – önmagában! – a versenyjog nem minősíti gazdasági erőfölénynek.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek