Connect with us

Hirdetés

technokrata

ERP rendszer – finanszírozási forrással!

Laptop

ERP rendszer – finanszírozási forrással!

Termőre forduló görög-magyar kapcsolat: a Revolution nem csak ERP rendszert, de finanszírozási forrást is kínál ügyfeleinek.

A Revolution Software számos közös célt tűzött ki az ez év elején a vállalatban szakmai befektetőként tulajdonrészt szerző görög Q&R S.A.-val. A tervek közül több már az együttműködés egy éves évfordulója előtt megvalósult. A vállalat az év folyamán – a recesszió ellensúlyozásaként – sikeresen segítette ügyfeleit informatikai fejlesztésekhez szükséges források előteremtésében, elsősorban a Széchenyi-terv támogatásait megcélzó pályázatok elkészítésével. Emellett piacra dobta a közösen fejlesztett Zenit Orama közép- és nagyvállalati ERP szoftvert, amelynek eredeti változata Görögországban az SAP-t megelőzve piacvezető. Szintén a közös munka eredménye, hogy a Revolution Software már most sikerrel vette az első akadályt egy Phare-pályázaton.

A Revolution Software tevékenysége 2003-ban a Q&R S.A.-val közös tervek előkészítésének és megvalósításának jegyében telt, elsősorban a Zenit Orama szoftver fejlesztésével és a közös Phare pályázatok elindításával. A vállalat várakozásai szerint teljesíteni fogja az idei pénzügyi évre tervezett 420 millió forintos forgalmat, amely a 2002-ben elért forgalmat 25%-kal haladja meg. A vállalat az év során jelentős energiákat fordított a recesszió ellensúlyozására. Ennek keretében az önkormányzatok megcélzásával megkezdte potenciális ügyfélkörének szélesítését, felhasználva a – több tucat államigazgatási, közszférabeli referenciával rendelkező – görög partnercég tapasztalatait. E folyamat eredményeként az elkövetkező hetekben már konkrét szoftverbemutatókat tartanak a görög szakemberek egyes önkormányzatok számára. A Revolution szeretne ezen a területen erősíteni, amelyhez háttérül szolgál, hogy a Q&R forgalmának több mint 50%-a származik a közszférából.

Szintén a recesszió ellensúlyozására a Revolution 2003-ban még egy új területre terjesztette ki tevékenységét: ügyfeleinek segítséget nyújt abban, hogy részben pályázati forrásokból tudják finanszírozni informatikai beruházásaikat. A vállalat szerint recessziós időkben nagyon fontos, hogy egy értékesítést végző cég ne csak jó ajánlatot, hanem megfelelő finanszírozást is kínáljon vevőinek. Ezért segíti a Revolution ügyfeleit a pályázatírásban, elsősorban a Széchenyi terv esetében, amely az idei évben jelentős, cégenként maximum akár 15 millió forintos támogatást tesz lehetővé. A Revolution a megfelelő pályázati anyag összeállításában segíti ügyfeleit, valamint több esetben magára vállalta a pályázatkészítés finanszírozását is. Ez a konstrukció kedvezőnek bizonyult, mert a beadott pályázatok várakozáson felüli arányban részesültek kedvező elbírálásban, így még 2003-ban számos ügyfélnél részben a Széchenyi terv segítségével finanszírozott rendszer bevezetését végezte – és végzi – a vállalat. Bár az idei évben a pályázatok beadásának határideje rövidesen lejár, a Revolution már most gyűjti azokat a cégeket, amelyekkel jövő évben elsőként adhatnak be újabb pályázatokat.

A Revolution tapasztalata a pályázatok elbírálásával kapcsolatban az, hogy elsősorban a magyar fejlesztésű és nagyszámú bevezetéssel és referenciával rendelkező rendszerek kapnak zöld utat. Emellett fontos kihangsúlyozni, hogy nincs lehetőség a beadott pályázatok módosítására, tehát első körben kell olyan meggyőző, valóban működőképes rendszert bemutató anyagot készíteni, amely kedvező elbírálásban részesülhet. Ezek figyelembevételével a felhasználóknak érdemes megfontolni, hogy milyen céget és terméket választanak a pályázati anyagukban foglalt fejlesztésekhez.

Szintén a Q&R és a Revolution együttműködésének eredménye, hogy az adatbázis-kezelés területén szerzett tapasztalatokat felhasználva olyan Phare pályázatokon indulhat a cég – konzorciumot alkotva görög partnerével –, amelyeken nagy tömegű adat hatékony kezelése, illetve ezekből elemzések, következtetések levonására alkalmas rendszer kiépítése a feladat. A pályázatokat a Q&R Brüsszelbe telepített pályázati központja figyeli, innen érkezik az értesítés a potenciális lehetőségekről. Az e területen folytatott együttműködés első kézzel fogható eredménye, hogy az egyik pályázaton a vállalat már túljutott az előminősítésen, és bekerült azon nyolc cég közé, amelyek ajánlatot adhattak be.

A tenderek elkészítéséhez a görög partnercég pályázatírási know-howja jelent nélkülözhetetlen segítséget, egy esetleges tendergyőzelem esetén pedig a projekt-menedzsmentben szerzett tapasztalataira is támaszkodhat a Revolution. Nem tekinthető mellékesnek a Q&R méretéből fakadó előny sem, hiszen képesek biztosítani az egyes esetekben akár több százmillió forintos anyagi garanciavállalást is.

Magyarország az EU csatlakozás után felkészületlensége miatt várhatóan azok táborába fog tartozni, akik a nem megfelelő tartalmú vagy számú pályázat miatt rossz hatásfokkal használják ki az EU által létrehozott fejlesztési alapok lehetőségeit. Ez azt jelenti, hogy a professzionálisan pályázó cégek előtt óriási lehetőség áll, mivel nem egymással versenyezve, egymás elől elvonva juthatnak forrásokhoz, hanem szakszerűen megírt pályázatokat beadva sokuk részesedhet a támogatásokból.

Az együttműködés harmadik elemeként alapszakaszban lezárult az a közös fejlesztés, amelynek eredményeként piacra kerülhetett a Zenit Orama névre keresztelt, tipikus közép- és nagyvállalati vállalatirányítási rendszer. Jellemző rá, hogy a háttérben használt Oracle adatbáziskezelőnek köszönhetően nagyon gyorsan és megbízhatóan képes “ipari méretekben” kezelni az adatokat. Nem véletlen, hogy a szoftver alapjául szolgáló változat Görögországban az SAP-t megelőzve piacvezető a vállalatirányítási rendszerek között, és 11 minisztérium mellett olyan szervezetek használják, mint a görög posta, a görög vasutak, számos egyetem és főiskola, közlekedési vállalatok, önkormányzatok, közüzemi vállalatok, több biztosítótársaság, továbbá számos magánvállalat az olajiparban, az élelmiszeriparban, a vegyiparban, járműiparban, gyógyszeriparban, valamint az informatikai és a távközlési területén.

A Zenit Orama elsősorban azért számít nagyvállalati rendszernek, mert működése nagy tömegű adat gyors bevitelére és biztonságos kezelésére optimalizált. Míg a Revolution eddig kínált ERP szoftvereit kis- és középvállalatok számára tervezte, amelyeknél az ügyviteli területen viszonylag kis számú (5-20) felhasználó dolgozik, és így a kevésbé széttagolt munkafázisok miatt a szoftverek egy-egy felületén összetett feladatok végezhetők el, addig a most bemutatott ERP szoftvernél a fő szempont a gyorsaság, így egy ablakban 1-1 munkafolyamat végezhető el hatékonyan.

A most forgalomba kerülő ERP szoftverben kezdetben közel 20 modul lesz elérhető, amelyek a későbbiekben az igényektől függően újabbakkal egészülhetnek ki. A közös fejlesztés eredményeképpen a görög Orama és a magyar Zenit kedvező tulajdonságai kerültek ötvözésre, illetve számos olyan új funkció került bele, amelyek a Revolution tapasztalatai szerint a magyar piacon elengedhetetlenek. A közös munka eredménye nem egyoldalú: a magyar fejlesztések a közeljövőben a görög Orama rendszerbe is be fognak kerülni.

A Zenit Orama rendszer novembertől lesz megvásárolható, a bevezetett moduloktól függően már akár 2-3 millió forinttól. Így igazi nagyvállalati rendszerhez juthatnak azok a magyarországi cégek, amelyeknek eddig anyagi okok miatt be kellett érniük egyszerűbb, kisebb cégekre méretezett megoldással. Ilyen vállalatok megtalálhatók a Revolution meglévő ügyfelei között is, de az egész piacot tekintve is a cég lát piaci lehetőséget a kinőtt, gyakran még DOS alapú, vagy nem integrált rendszerek lecserélésére.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés