Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egyre többen választanak Linuxot

Laptop

Egyre többen választanak Linuxot

Az USA legnagyobb cégei közül is egyre többen térnek át a nyíltforrású operációs rendszerre – sok esetben azonban nem Windows-ról…

A költségek csökkentése – legelső indokként szinte majdnem mindig ez szól amellett, hogy a cégek aktuálisan használt operációs rendszereik (egy részét) lecseréljék szabad forrású OS-ekre. Ez utóbbiak ugyanis vagy ingyenesen használhatók, vagy sokkal olcsóbban lehet hozzájuk jutni, mint a védett forráskóddal bíró társaikhoz.

Többek között a Bank of America is arról nyilatkozott, hogy egyike azon cégeknek, melyek a Linuxot választották. Ralph Ziegler, a pénzintézmény egyik ügyvezető igazgatója ráadásul egy konferencián nemcsak a nyíltforrású operációs rendszer mellett érvelt, hanem sürgette az ilyen rendszerek kezelését és futtatását segítő eszközök létrehozását is, kiemelve az ezek jelentette üzleti lehetőségeket.

A Credit Suisse First Boston egyik volt alkalmazottja, Evan Bauer elmondta, hogy gyakran azok a cégek váltanak, akik eddig a Sun Microsystems vagy a Hewlett-Packard UNIX-át használták. Bauer egyébként becslésekbe is belement: a jelenleg pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatok számára informatikai tanácsadóként dolgozó szakember szerint a Wall Street-i bankok által újonnan használatba vett szerveralkalmazások több mint 70 százalékánál Linuxot futtatnak.

Ennek ellenére a szerver operációs rendszerek terén a Microsoft részesedése továbbra is bőven lehagyja a Linuxét. Az IDC jelentése szerint a 2001-es 50,5 százalékról tavalyra már a piac 55,1 százalékát mondhatta magának Redmond. Mindeközben a Linux sokkal szerényebb mértékben tudta növelni csak a részesedését: a 2001-es 22,4 százalékról ˝mindössze˝ 23,1 százalékra.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés