Connect with us

technokrata

1 Gb-es DDR-II memóriachip az Elpidától

Laptop

1 Gb-es DDR-II memóriachip az Elpidától

Az Elpida Memory bejelentette, hogy a legfejlettebb 0,10 mikronos gyártási technológiák segítségével elkészítette első 1 Gb-es kapacitással, valamint 533 MHz-es működési frekvenciával rendelkező DDR-II memóriachipjét.

A japán vállalat munkatársai elmondták, hogy az 1 Gb-es memóriachipek rendkívül fontos mérföldkövet jelentenek a számítástechnika történelmében, hiszen segítségükkel minden korábbinál nagyobb adatsűrűségű memóriamodulok gyárthatók a szerver, asztali és hordozható számítógépek piacára egyaránt.

A bejelentés kapcsán szó esett többek közt arról is, hogy a vadonatúj második generációs DDR (Double Data Rate) memóriachipet már nem 200 milliméteres, hanem 300 milliméteres átmérőjű szilíciumszeletekből állítják elő, és amennyiben minden jól megy, a tesztgyártást követően hamarosan megkezdődhet az újdonság tömeggyártása is. A kereskedelmi forgalomban vélhetően 2004 elején felbukkanó 1 Gb-es, 533 MHz-es DDR-II memóriachip ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek