Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IVSZ elnökét fogadta a kínai informatikai miniszter is

Laptop

Az IVSZ elnökét fogadta a kínai informatikai miniszter is

Jövőre Kínai-Magyar Informatikai Konferenciát rendeznek Budapesten.

Dr. Kóka János, az IVSZ elnöke és Dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára 2003. augusztus 27-29. között a kormány-delegáció tagjaként kínai politikusokkal, társadalmi szervezetek képviselőivel és üzletemberekkel találkozott. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal karöltve a kínai delegációban annak érdekében képviseltette magát, hogy a magyar informatikai iparág hazai- és exportlehetőségeit a világ legnagyobb lélekszámú piacának kiaknázásával bővítse. A Medgyessy Péter vezette kormánydelegáció témái között nagy hangsúllyal szerepelt az informatika. Az IHM politikai államtitkárát és az IVSZ elnökét fogadta a kínai informatikai miniszter és a helyi Informatikai Szövetség elnöke. A kínai miniszter és az államtitkár keret-megállapodást írtak alá a két ország közötti informatikai kereskedelem, kutatás-fejlesztés és beruházások ösztönzése érdekében.

A megállapodásban megfogalmazott célok megvalósítására a tárgyalófelek már akciótervet is készítettek. Ennek alapján a következő egy évben az országok szakmai delegációi egymás országába látogatnak, ahol az informatikai minisztériumok és a szakmai szövetségek koordinálásában tételesen (termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve együttműködésre, befektetésre, kereskedelemre kész cégek szintjén) felmérik az együttműködési lehetőségeket. Ennek eredményeit a felek egy jövő szeptemberben Budapesten rendezendő Kínai-Magyar Informatikai Konferencián vitatják meg a felek, amelyre a kínai informatikai miniszter és a Szövetség elnök asszonya is ellátogat. Az IVSZ várakozásai szerint itt már érdemi üzletkötésekre is sor kerül.

Az IHM és az IVSZ a jövőben munkacsoportot alakítanak, amelynek felügyelni fogja a konferencia előkészületeit és a kétoldalú kapcsolatok bíztató ígéreteinek gyakorlattá és gazdasági előnyre váltását. Tekintettel arra, hogy a kínai tárgyalópartner Magyarországot regionális központnak és az Európai Unióba vezető egyik legfontosabb útnak ismeri el, a konferenciát a magyar fél igyekszik majd regionálisra hangolni.

„A rendkívül barátságos hangulatú minisztériumi találkozókon túl a magyar delegáció – a miniszterelnök részvételével – meglátogatott egy innovációs parkot és tájékozódott arról, hogy a kormány hogyan támogatja a tudásalapú gazdaság intézményeit, vállalkozásait. A kínaiak az európai országok számára is követendő támogatási, befektetés ösztönzési és adókedvezmény konstrukciókat kínálnak a külföldi befektetők és a helyi kis- és középvállalatok számára.” – foglalta össze a látogatás szakmai tapasztalatait Dr. Kóka János.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés