Connect with us

Hirdetés

technokrata

HP Invision Digitális Fotópályázat: megvan a magyar győztes!

Laptop

HP Invision Digitális Fotópályázat: megvan a magyar győztes!

Művészeti középiskolás nyerte a HP Invision Digitális Fotópályázatot.

A HP 2003-ban is megrendezte immár hagyományos megmérettetésnek számító több hónapos HP Invision Digitális Fotópályázatát. Az idei versenyre több művészeti közép- és felsőoktatási intézményben tanuló diák küldte be saját készítésű képeit. A pályázók két kategóriában indultak: „A világ, ahogy én látom: a múlt”, „A világ, ahogy én látom: a jelen”. Egyenként összesen 3 pályaművet nyújtottak be július 30-ig, melyeket a szakmai zsűri egy pályaműként értékelt.

Idén a legjobb magyar fotósnak a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke, Mátrai Miklós bizonyult, így ő képviseli Magyarországot a nemzetközi versenyben. A HP a győztes és az iskola rendelkezésére bocsátotta csúcs kategóriás termékeit: két digitális fényképezőgépet, két szkennert, két fotónyomtatót és két hordozható számítógépet, valamint kiegészítőket. A digitális eszközök segítségével a magyar diák elkészíti újabb képeit „A világ, ahogy én látom: a jövő” témához kapcsolódóan, melyekkel már a nemzetközi versenyben indul.

„Digitális fényképezőgépemmel csináltam a képeket, hisz nem áll tőlem messze ez a technika. Már az elején fekete-fehér fotókban gondolkodtam, mert a kiválasztott témához ez a fajta képi megjelenítés illett a legjobban” – mondta Mátrai Miklós. „Már nagyon várom, hogy kipróbáljam a HP digitális fényképezőgépét a jövőről szóló fotók készítésekor”.

A közel 12 országban megrendezett nemzetközi verseny fődíja 5.000 dollár, továbbá a diák oktatási intézménye – jelen esetben a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola – megtarthatja a HP termékcsomagját, melyet a jövőben felhasználhat az oktatásban.

„Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy idén iskolánk diákja nyerte a versenyt. Remélem Miklós jól tudja majd hasznosítani a tanultakat, persze nem csak a pályázat alkalmával, hanem művészi pályafutása során is. Bízom benne, hogy a nemzetközi versenyben is előkelő helyezést ér el” – mondta Tímár Péter, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója.

A nemzetközi verseny augusztus 27-én indult, s október 14-ével zárul. A nemzetközi győztest október 27-én hirdeti ki a nemzetközi zsűri. Minden döntőbe jutott fotót kiállítanak és a végső győztes meghívást kap egy személyes találkozásra Douglas Kirklanddel, Marilyn Monroe-t halhatatlanná tévő világhírű fényképésszel.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés