Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az SCO benyújtja a Linux-számlát

Laptop

Az SCO benyújtja a Linux-számlát

Az SCO Group bejelentette, hogy még ebben a hónapban kiküldik a UNIX jogdíjakról szóló számlákat.

A Utah-i cég már számos alkalommal felkavarta a kedélyeket. Először jogsértés miatt 1 (később 3) milliárd dolláros pert indított az IBM ellen, azzal vádolva a Kék Óriást, hogy az SCO birtokában levő UNIX-szabadalmakat felelőtlenül bocsátotta a linuxos közösség számára. Ezt követően megfenyegette a nyíltforrású operációs rendszereket használókat, hogy mindenkit felelősségre fog vonni jogsértés miatt. A nyár elején kipostázta a legnagyobb 1500 vállalatnak feltételeit, irreálisan magas árat szabva mind az asztali, mind a szerver oldali operációs rendszerek használatáért fizetendő jogdíjak tekintetében.

Ezután nem sokkal az SCO előállt az ominózus, ˝lemásolt˝ kódok bizonyításával, ám csak néhány részletet mutatott be, azt is csak pár embernek, arra hivatkozva, hogy meg akarja akadályozni a jogsértés még szélesebb körű elterjedését. Ezt követően kiderült az is, hogy a korábban diszkréten megfenyegetett vállalatok közül egy már szerződést is kötött a céggel; holott az elemzők óva intettek mindenkit ennek megtételétől, hiszen még nincsen érvényes jogi végzés az SCO ˝kezében˝.

Legújabb fejleménykényt Blake Stowell, az SCO szóvivője bejelentette, hogy cége elkezdi a Linuxot kereskedelmi célkora alkalmazók részére kiküldeni az első számlákat. Stowell elmondta, hogy ezzel a kevésbé agresszív lépéssel elejét kívánják venni a peres eljárásoknak, s lehetőséget adnak minden érintett számára, hogy ˝rendezzék anyagi tartozásaikat˝.

Stacey Quandt, egy független Linux-elemző szerint azonban továbbra sem kellene a cégeknek elkapkodni a fizetést, hiszen még mindig nem bizonyította az SCO saját igazát. Azt azonban az elemzőnő is elismeri, hogy azon cégek lehetnek az SCO első célpontjai a peres ügyekben, akik hamarosan megkapják a csoport számláit.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés