Connect with us

Hirdetés

technokrata

Matáv: fellebbezés a HÍF határozata ellen

Laptop

Matáv: fellebbezés a HÍF határozata ellen

Fellebbezést nyújtott be a Matáv a HÍF azon határozata ellen, melyben a társaságot 8 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Felügyelet.

A nyolcmilliós pénzbüntetést a Hírközlési Felügyelet (HÍF) a matávos GSM-telefonok műszaki, működési és használati visszásságai, elsősorban a GSM-ISDN faxkapcsolatok meghiúsulása miatt szabta ki.

A Matáv által benyújtott jogorvoslati dokumentum szerint a Felügyelet helytelen jogi következtetéseket vont le a GSM-ügy vizsgálata során, és erre alapozta elsőfokú határozatát. Ezért a Matáv a 8 millió forintos határozat hatályon kívül helyezését kéri.

A Hírközlési Felügyelet közleménye szerint a helyhez kötött telepítésű GSM szolgáltatás bevezetésekor a Matáv a megfelelő műszaki paramétereket nem állította be, s ez országszerte több mint 60 ezer előfizető számára okozhat hibás működést, többletköltséget. A HíF debreceni irodájának határozata azt is megállapította, hogy a szolgáltató az ismételt előfizetői hibabejelentések ellenére sem végezte el a megfelelő színvonalú hibaelhárítást és nem valósult meg az országosan egységes működés sem.

A Matáv hat pontban is eltért a hírközlésről szóló törvénytől és egyéb határozatoktól.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés