Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Transmeta visszatérési kísérlete

Laptop

A Transmeta visszatérési kísérlete

A processzorfejlesztő Transmeta nagy reményeket fűz Efficeon nevű lapkájához, mely jelentős lépés lehet a cég piaci részesedésének feltornászásában. Ezen kívül még kiderül az is, hogy mi köze van egy rajzfilm sorozatnak a processzorhoz.

A korábban Astro kódnéven futó Efficeon drámai mértékben megnöveli a teljesítményt amellett, hogy figyelembe veszi az ezzel együtt járó problémákat is, mondta Mike DeNeffe, a Transmeta marketingigazgatója. Az elsőként mini noteszgépekben és Tábla PC-kben debütáló processzor a cég azon vonalát erősíti, ahol jelenleg is a legjobb a Transmeta. Emellett azonban a gyártó igyekezni fog a normál méretű (12-14 colos LCD-vel bíró) notebookokban is megjelentetni az Efficeont. Ennek ideje a jövő év első negyede lesz, mondta DeNeffe.

A kezdetei sikerek és kudarcok

Ismeretes, hogy a Crusoe megjelenésével (mely a Transmeta első processzora volt) a chipgyártó a mobil számítógépek gordiuszi csomójának tartott rövid üzemidejét igyekezett megnövelni a chip különösen alacsonyra szorított energiaigényével. A 2000 végén megjelent lapka be is váltotta (ilyen téren) a hozzáfűzött reményeket: a Centrino technológia piacra kerüléséig az Intel csak jóval falánkabb CPU-kat bocsátott útjára a mobil szegmensben. Sőt, egyes elemzők szerint még az új Pentium M-ekkel is felveszi fogyasztásban a versenyt a Crusoe – a meggyőző teljesítmény azonban hiányzik a Transmeta lapkájából.

Miben más?

Az Efficeon több szempontból is különbözik elődeitől: egy órajel-ciklus alatt nyolc utasítás végrehajtására képes – ez standard alkalmazások esetén 50 százalékos, multimédiás alkalmazásoknál már 80 százalékos teljesítménytöbbletet jelent. Az ilyen teljesítménynövelés ráadásul alig van hatással az energiafelhasználás mértékének növekedésére. A már megjelenésekor 1 GHz-es órajel feletti értékkel bíró chip emellett rendelkezik az úgynevezett HyperTransport képességgel is, ami az AMD Opteron processzoraiban is megtalálható (gyors chip-chip kapcsolatot tesz lehetővé).

Arról azonban egyelőre még nem lehet nyilatkozni, mire is képes valójában az Efficeon. A Transmeta bejelentése szerint az októberben megtartandó Microprocessor Forum keretei között teljes benchmark eredményekkel fognak majd szolgálni az érdeklődők számára.

A rajzfilmkutya keresztülhúzta a Transmeta terveit

Érdemes még pár szót írni a névválasztásról is: DeNeffe szerint az Astro számos változatát (Astrino, Aztro stb.) fontolgatták processzornévként, ám idővel kiderült, hogy ezen védjegyek többsége a Hanna-Barbera tulajdonában van. Ez a cég felelt a Jetsons sci-fi rajzfilm sorozat elkészítéséért, Astro-nak pedig az ebben szereplő kutyát hívták.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés