Connect with us

Hirdetés

technokrata

Versenyképes asztali szoftver-megoldást jelentett be a Sun

Laptop

Versenyképes asztali szoftver-megoldást jelentett be a Sun

Jóval nagyobb biztonság, megszokott munkakörnyezetben alacsonyabb áron.

A Sun hivatalosan 2003 szeptemberében, a SunNetwork konferencián fogja útjára indítani a Mad Hatter projektet. A projekt vélhetően meg fogja változtatni az asztali számítástechnika definícióját, a gazdaságossági mutatókat és az élményt magát. A Java és a Linux kombinációja már most is több mint 3 millió fejlesztő révén, 1,2 milliárd eszközön biztosít hálózati szolgáltatásokat.

A Sun Linux-stratégiájának célja, hogy kiaknázza a Java és a Linux nagyteljesítményű kombinációját a hálózati informatika új fejezeteinek megnyitásához. A LinuxWorld konferencián a Sun Microsystems bejelentette, hogy csatlakozott az Open Source Development Lab (ODSL) szervezethez, amely a Linux elterjedésének felgyorsítására szövetkezett technológiai cégek globális konzorciuma, valamint, hogy a java.net, a Java technológiai együttműködés forrása, 60 nappal ezelőtt indult, és az egyik leggyorsabban növekvő együttműködési közösség több mint 16 ezer bejegyzett felhasználójával, több mint 460 projektjével, több mint 15 Java-közösségével. Több mint 40 Java technológiával és a közösséggel kapcsolatos weblognak, valamint több mint 11 ország 30-nál is több Java felhasználói csoportjának ad helyet.

A bejelentések szerint a Sun x86 alapú, általános Linux és Solaris operációs rendszerekkel egyaránt szállított szerverei egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és hamarosan megjelennek a továbbfejlesztett változatai. Végül a SuSE Linux-szal bejelentett globális szövetség keretén belül a Sun teljes támogatást nyújt a SuSE Linux Enterprise Server 8 termékéhez, míg a SuSE ellátja a Java Virtual Machine disztribúcióját és kötelezettséget vállal a Java 2 Standard Edition forrás-licenszelésére.

A Sun a LinuxWorld konferencián több mint 8 millió sornyi kódot bocsátott a nyílt forráskódú fejlesztői közösség számára, serkentve a részvételt az OpenOffice.org, a Mozilla.org, a java.net programokban.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés