GVH: a Westel és társai ügyben meghozott határozatról valamint az ennek kapcsán elhangzott egyes nyi

A Westel és társai ellen 2002. elején megindult eljárást – valamint a vele részben párhuzamosan zajló ágazati vizsgálatot – a GVH részéről lezárta a tegnap, 2003. július 28-án meghozott, a tárgyalás végén kihirdetett, majd sajtótájékoztató révén közzé is tett határozat.

Az eljárás a WESTEL Mobil Rt., a Pannon GSM Távközlési Rt., a V.R.A.M. Rt. a Westel Rádiótelefon Kft. végül a Magyar Távközlési Rt. ellen folyt. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a mobilszolgáltatók az egymás felé elszámolt hívásvégződtetési díjakat összehangoltan alacsony, még a vezetékes hálózatokat érintő hívások esetében magasan tartották.

A vizsgált időszak az 1998-2001. közötti időszakra terjedt ki. Az 1998. előtti időszakra azért nem, mert 1998. január 11. előtt az összekapcsolási díjak (mai kifejezéssel hívásvégződtetési díjak) hatósági árasak voltak, s a kormány csak a jelzett napon vonta ki a díjakat a hatósági áras körből, s váltak így csak immár szabadon megállapíthatókká. A 2001. utáni időszakra viszont azért nem terjedt ki az eljárás, mert e szabadáras időszak 2001. végéig terjedt. Ekkor hatályba lépett a hírközlési törvény, amely kötelezővé tette a hívásvégződtetési díjak költségalapú kalkulálását.

Az 1998-2001. közötti hároméves időszakban tehát a mobil szolgáltatókat hatósági megkötés a hívásvégződtetési díjak megállapításában nem korlátozta. A díjakat e három év során saját felelősségükre önmaguk alakították ki, a GVH eljárása pedig kizárólag e három évre terjedt ki. A hatósági ár megszüntetése után elvárható volt, hogy a mobil szolgáltatók közötti verseny által a díjak csökkennek. Nem ez történt. Az történt, hogy a vizsgált időszak elején még viszonylag alacsony mobil-mobil viszonylatú végződtetési díjak fokozatosan és jelentős mértékben emelkedtek.

A szolgáltatókat rendelet kötelezte arra, hogy egymás között, kétoldalúan állapodjanak meg hálózataik összehangolásának technikai és gazdasági feltételeiről. Ezen 1999-ben, illetve 2000-ben megkötött un. hálózati szerződések azonban lehetőséget teremtettek arra, hogy a verseny torzuljon a mobil szolgáltatók vezetékes hálózatokkal megvalósított összekapcsolásai terén.

E hálózati szerződések versenytorzító hatással akkor járhatnak, ha két – egymással helyettesítési viszonyban nem lévő piacon kialakuló feltételek, – e szerződések eredményeként – az egyik piac szereplőinek előnyére, még a mások piac szereplőinek hátrányára, eltérnek attól a helyzettől, amely e szerződések nélkül alakult volna ki.

A vizsgált 1999-2001 közötti időszakban a mobil szolgáltatóknak lehetősége nyílt, hogy a vezetékes hálózatok felől érkező hívások díjait egyoldalúan állapítsák meg. Mégpedig azért, mert – miközben a mobil díjak kikerültek a hatósági áras körből, a vezetékes szolgáltatók (így a MATÁV) díjai viszont a maximált áras körben maradtak. Tehát: A mobil szolgáltatók állapíthattak meg közvetlenül egy másik piacon érvényes árat. (Azt az árat, amelyet a vezetékes hálózat előfizetőinek kellett fizetni mobil irányú hívásokért.)

A GVH eljárása során megállapítható volt, hogy a mobil-mobil hívások költségei nagyobbak, mint a vezetékes-mobil, illetőleg a mobil-vezetékes irányú hívások költségei. A fentebb említett hálózati szerződések ennek ellenére azt az elvet rögzítik, hogy a mobil-mobil hívások díjai nem emelhetőek a mobil-vezetékes irányú hívások díjai fölé.

Ez viszont azt eredményezi, hogy a mobil-vezetékes hívások díjainak a mobil-mobil hívások díjaihoz viszonyított arányai eltérnek a két híváspiac költségeinek arányaitól. Mégpedig úgy, hogy a mobilról vezetékes hálózat felé irányuló hívások kezdeményezői relatíve többet fizetnek, mint a mobil-mobil viszonylatú hívásokat kezdeményezők.

A költségarányoknak az felelt volna meg, ha a mobil-mobil irányú hívások többe kerülnének mint a mobil-vezetékes irányúak. A hívásdíjak arányainak eltérítése a tényleges költségek arányaitól versenytorzító hatást fejtett ki, hiszen a két hívástípus iránti fogyasztói kereslet arányait eltérítette attól, ami a tényleges költségeket kifejező arányok mellett alakulhatott volna ki.

A végződtetési díjak egységes jellegének megőrzése érdekében a mobilszolgáltatóknak érdeke fűződött ahhoz, hogy közvetlen és azonnali információkkal rendelkezzenek arról; a versenytárs miképpen szándékozik módosítani a saját hálózatába irányuló vezetékes-mobil hívások díját. A vezetékes-mobil végződtetési díjak megállapításában, illetve változtatásával kapcsolatos információk ezért különösen fontosak a versenytársak számára. Ezt a célt szolgálta a hálózati szerződéseknek azon kikötése, miszerint a mobil szolgáltatók közötti kiegyenlítetlen forgalom elszámolását a vezetékes-mobil hívásdíj 40%-ához kötötték. Ehhez a kikötéshez kapcsolódott a hálózati szerződéseknek az a kikötése, amelynek alapján a versenytársak az egymás által a vezetékes szolgáltató felé megadott vezetékes-mobil hívás díja változtatási szándékáról azonnal értesülhettek.

A vezetékes szolgáltatókkal megvalósított összekapcsolásból származó bevételek a távközlési szolgáltatásokból származó összes bevételeiknek a vizsgált időszak kezdetén 55-70%-át tette ki a piacon már korábban bent lévő vállalkozások esetében, amelyből 35-40%-ot tettek ki a vezetékes-mobil végződtetési díjak. Ezek a nyilvánvaló bevételi források lehetővé tették, a mobilszolgáltatóknak azt, hogy esetlegesen elviseljenek veszteségeket a mobil hálózaton belüli szolgáltatásaikkal kapcsolatban.

Vagyis összefoglalva megállapítható volt, hogy a mobil szolgáltatók között kötött hálózati szerződések korábban jelzett kikötései együttesen alkalmasak voltak arra, hogy a mobil és vezetékes hálózatok közötti összekapcsolás terén torzítsák a gazdasági versenyt.

Hatályos versenytörvényünk 11 § (1) bekezdése szerint: „Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás… amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.”

A GVH versenytanácsa erre a torzításra utalt, amikor határozatában megállapította: a mobil szolgáltatók versenytorzítása alkalmas megállapodásokat kötöttek egymással. Nem szól a határozat kartellezésről és nem szól gazdasági erőfölénnyel való visszaélésről. Semmi olyanról nem szól, ami nem volt bizonyítható. Ez pedig – ismételve – a versenytorzításra alkalmas megállapodások megkötése.

Mivel a versenytorzításra alkalmas megállapodásokat a Westel Mobil Rt. és a Pannon GSM Távközlési Rt. dolgozták ki (a V.R.A.M. Rt. és az azóta megszűnt Westel Rádiótelefon Rt. pedig csak átvették ) a GVH versenytanácsa a Westel Mobil Rt-re 210 millió forint, a Pannon GSM Távközlési Rt-re pedig 150 millió forint bírságot szabott ki, még utóbbi két vállalkozás esetében csupán megállapította a jogsértés elkövetését.

A döntés meghozatala és kihirdetése óta az elmarasztalt vállalkozások vezetői részéről különféle nyilatkozatok hangzottak el. Elismerve azt, hogy az elmarasztalt vállalkozások vezetői a GVH döntését szabadon kommentálhatják, elhangzott nyilatkozataikhoz az alábbi észrevételeket fűzzük:

1.) A 210 milliós bírságot nem „feltételes módra” hanem bizonyított jogsértésre alapozva szabta ki a GVH versenytanácsa (reagálva a Westel Mobil Rt. vezérigazgatójának nyilatkozatára, miszerint: „Feltételes módra nem szoktak 210 milliós bírságot fizetni.”)

2.) A GVH döntését nem „passzív kartellvádra alapozva, hanem aktív versenytorzításra (reagálás a Pannon GSM Rt. vezérigazgató-helyettesének nyilatkozatára, miszerint: „A GVH döntését jogi képtelenségekre – passzív kartellvádra – alapozta”)

3.) A versenytorzítónak ítélt árakat bárkitől örökölte a piac, 1999-2001 között az elmarasztalt vállalkozások saját felelősségükre tartották fenn, amint azt a fentiekben részletesen kifejtettük. (Reagálás a VODAFONE Rt. távközlés-politikai igazgatójának nyilatkozatára, miszerint „A versenykorlátozónak ítélt árakat a korábbi árszabályozó szaktárcától örökölte a piac.”)