Connect with us

technokrata

Súlyos bírságot kapott a Westel és a Pannon GSM

Laptop

Súlyos bírságot kapott a Westel és a Pannon GSM

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa hétfőn a Westel Mobil Távközlési Rt.-t 210 millió, a Pannon GSM Távközlési Rt.-t pedig 150 millió forintra bírságolta versenytorzítás miatt.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa hétfői ülésén a versenyjogszabály megsértését a Westel Mobil Távközlési Rt.-nél, a Pannon GSM-nél, a Vodafone Rt.-nél, illetve a Westel Rádiótelefon Kft.-nél állapította meg.

A Westel 900 Rt. (jelenleg Westel Mobil Távközlési Rt.) és a Pannon GSM az 1999-2000-ben megkötött végződtetési szerződések kidolgozása miatt több milliós bírságot kapott, míg a Westel Rádiótelefon Kft., illetve a Vodafone elmarasztalásban részesült, mert ezeket csupán csak átvette. A vizsgálatba korábban bevont Matáv Rt. ellen az eljárást a versenytanács megszüntette.

A bírság mértékének megállapításakor a versenytanács enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a versenytorzító hatás tényleges mértéke nem volt megalapozottan megállapítható. A jogsértés időtartamának és az eljárás alá vont Westel és Pannon GSM cégek ezzel kapcsolatos forgalmának 0,6 százalékában állapította meg a versenytanács a kirótt bírságot.

A bírság összegét 30 napon belül kell az érintetteknek befizetniük. Mivel nem halasztó hatályú, bírósági eljárás indítása esetén is köteles megfizetni a bírságot a két szolgáltató. Ellenben a társaságok kérhetik a bíróságtól a fizetés felfüggesztését a jogerős ítéletig. Ha a bíróság engedélyezi ezt, akkor nem kell fizetniük.

Mint ismeretes, a versenyhatóság 2002. februárjában indított kartell gyanú miatt eljárást a Matáv Rt., a Westel Rádiótelefon Kft., a Westel Mobil Rt., a Pannon GSM Rt., és a V.R.A.M. (Vodafone) Rt. ellen, majd 2002 júliusában a versenyfelügyeleti eljárást kiterjesztették erőfölénnyel való visszaélés alapos gyanújára is. A vizsgált időszak az 1998 és 2001 közötti intervallumra terjedt ki. Korábban az összekapcsolási díjak hatósági árkörbe tartoztak.

2001 végén ugyanis hatályba lépett a hírközlési törvény, amely a jelentős piaci erővel rendelkező távközlési szolgáltatóknak kötelezővé tette, hogy a végződtetési díjaikat költségalapon számítsák. Így a vizsgált hároméves időszakban a mobil távközlési szolgáltatókat semmilyen hatósági megkötés nem korlátozta a hívásvégződtetési díjaik megállapításában. A hatósági ár megszüntetése után azonban ezek a díjak nem csökkentek a mobilszolgáltatók közötti verseny hatására – pedig erre lehetett számítani – sőt, ennek ellenkezője történt: a vizsgált időszak elején a még nagyjából alacsony mobil-mobil viszonylatú végződtetési díjak fokozatosan és jelentős mértékben emelkedtek.

A vizsgálat alapján a versenytanács bizonyíthatóan megállapította, hogy a mobilszolgáltatók között kötött hálózati szerződések kikötései együttesen alkalmasak voltak arra, hogy a mobil és vezetékes hálózatok közötti összekapcsolás terén torzítsák a gazdasági versenyt. Emellett a mobilszolgáltatók lehetőséget kaptak arra, hogy a vezetékes hálózatok felől érkező hívások díjait egyoldalúan állapítsák meg.

Ráadásul a Westel és a Pannon által alaposan kidolgozott hálózati szerződések azt az elvet is rögzítették, hogy a mobil hálózatról egy másik mobil hálózatra irányuló hívások díjai nem emelhetők a mobil hálózatból a vezetékes hálózatba irányuló hívásdíjak fölé. A szerződés egy másik pontja kimondta, hogy a mobilszolgáltatók közötti kiegyenlítetlen forgalom elszámolását a vonalas-mobil hívásdíj 40 százalékához kötötték. Ehhez a kikötéshez kapcsolódott a hálózati szerződéseknek az a pontja, amelynek alapján a versenytársak az egymás által a vezetékes szolgáltató felé megadott vonalas-mobil hívásdíjak változtatási szándékáról azonnal értesülhettek.

A versenytanács ennek ellenére nem tudta bizonyítani, hogy a hálózati szerződések megkötése során a mobil szolgáltatók összehangolták volna magatartásukat. Emiatt a hagyományos kartellezés megnevezés nem állja meg a helyét, helyette olyan jogi tényállásról beszélünk, mely során a mobilszolgáltatók versenytorzításra alkalmas megállapodásokat kötöttek egymással.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek