Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kibővülő Scala ERP-termékpaletta

Laptop

Kibővülő Scala ERP-termékpaletta

A Scala az első olyan európai ERP-cég, amely a Microsoft CRM-szoftverét kollaboratív ERP-megoldása részeként kínálja.

A Scala Business Solutions ma bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Microsofttal, mely alapján a két cég a Microsoft Business Solutions ügyfélkapcsolat-kezelési alkalmazásának (CRM) nemzetközi verzióját fejleszti tovább, integrálva azt az iScala kollaboratív ERP-rendszerével. A két vállalat szeptemberben szándékozik megkötni a megállapodást.

A két szoftvergyártó szorosan együttműködik a Microsoft CRM-alkalmazás további fejlesztésében, mely iScala CRM-ként kerül piaci bevezetésre. Az új terméket a Scala ügyfelei már az integrált ügyviteli rendszer részeként használhatják. A több mint 140 országban jelen lévő Scala, ügyfeleinek igényeit elégíti ki azzal, hogy az iScala CRM-mel tovább bővíti már eddig is sokszínű ERP-megoldását, amely többek között olyan funkciókat is tartalmaz, mint a több valutanem kezelése, a nemzetközi ÁFA elszámolás vagy az üzleti intelligencia.

Az iScala CRM az iScala ERP-termék olyan részeként kerül piacra, amely más ERP-rendszerekkel is integrálható, így az iScala platform web alapú felépítésével együtt tovább szélesíti az integrációs lehetőségek körét.

Az iScala CRM-modul válasz a több üzleti funkcionalitást hangsúlyozó ügyféligényre. A Scala úgy gondolja, hogy meglévő ügyfelei közül sokan igénylik az új termék által nyújtott funkciókat. Az iScala CRM a kulcsfontosságú európai piacokon, többek között Oroszországban valamint Kínában lesz elérhető, ahol a Scala vezető piaci pozíciókat élvez. 2005-ig az iScala CRM-termék a Scala éves bevételének 20%-át adja majd.

A Scala arra törekszik, hogy újabb és újabb piacokon keltse fel azon cégek érdeklődését az integrált üzleti megoldások iránt, amelyeket eddig eltántorított a megoldások magas költsége. Továbbá az iScala CRM-megoldás lehetővé teszi, hogy a vertikális piacokon, ahol a Scala különösen hangsúlyos jelenléttel bír (például az építőipar, gyógyszeripar, élelmiszeripar területén), újabb ügyviteli segítséget nyújtson ügyfeleinek.

„Az ügyfeleink egy integrált megoldás utáni hangsúlyozott igényére reagálva tesszük meg ezt a lépést” – nyilatkozta Andreas Kemi, a Scala Business Solutions megbízott vezérigazgatója. „Nagy fantáziát látunk az iScala CRM-ben az európai középvállalatok, illetve a nagyvállalatok leányvállalatai részére, akik egy költséghatékony, integrált vállalati megoldást keresnek. Terveink szerint ez a megoldás a negyedik negyedévben kerül piacra.”

A piaci bevezetés előkészítése érdekében a Scala egy különleges csapatot állított össze a vállalat minden szintjéről, bevonva vezetőket, termékfejlesztőket, értékesítési-, marketing- és egyéb erőforrásokat. A Natasha Stolnaya (termékigazgató, iScala CRM) vezette csapat a termék piaci megjelenése előtti időszakban szorosan együttműködik majd a Microsoft CRM-csapattal, valamint a kiemelt Scala ügyfelekkel.

A szorosabb kapcsolat a Microsofttal, lehetővé teszi a Scala-nak, hogy az ERP-rendszerbe integrált CRM-alkalmazást szállítson ügyfeleinek világszerte. A Scala azon kevés ERP-szállítók egyike, akik a középvállalatoknak nyújtanak egységes, integrált üzleti megoldást, több mint 140 országban, közel 30 nyelven.

Az iScala CRM esetében a Scala összpontosítja K&F erőforrásait azért, hogy még több üzletviteli funkcionalitást tudjon nyújtani ügyfeleinek. „Úgy gondoljuk, hogy ez a helyes megközelítés olyan időkben, amikor egyre több ERP-funkcionalitás válik tömeges árucikké és egyre egyszerűbb az integráció és az összekapcsolhatóság.” – nyilatkozta Kemi. „Ez az együttműködés lehetőséget ad arra, hogy tovább szélesítsük piacunkat mind a Microsoft, mind a Scala javára.”



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés