Connect with us

technokrata

A Morpheus is beint a file-cseréket zaklatóknak

Laptop

A Morpheus is beint a file-cseréket zaklatóknak

A Morpheus szintén népszerű a file-cserélők körében; bár csak harmadannyi letöltéssel büszkélkedhet, mint nagyobb testvére, a Kazaa. Már beszerezhető legújabb, adataink közötti kutakodást ellehetetlenítő változata, mellyel (a fejlesztők szerint) gyorsabbak a letöltések.

A Morpheust fejlesztő és üzemeltető StreamCast Networks útjára bocsátotta szoftverének legújabb változatát. Ennek legfontosabb tulajdonságai (a peer to peer állománycserén kívül): teljesen spyware-mentes, illetve megjelent a felhasználók személyes szférájának védelme.

A korábbi aggályok miatt ugyanis egyre nagyobb hangot kap ez a funkció a file-cserélők körében. Nemrég az RIAA kipostázta az első felszólításokat, és hamarosan bíróság elé is citálhatja az általa szerzői jogok megsértésében vétkesnek tartott internetezőket. Egy ilyen eljárásnak pedig senki sem szeretné kitenni magát: így sorra jelennek meg az anonimitást garantáló változatok a peer to peer alapon üzemelő programokból. Mint például most a Morpheus esetében is.

Michael Weiss, a StreamCast vezérigazgatója így foglalta össze az új verzió kiadását: ˝A Morpheus 3.2 a mi válaszunk azon felhasználói aggályokra, melyek a magánszféra megsértése miatt jelentkeztek. Amellett, hogy nem támogatunk semmilyen szerzői jogokat sértő tevékenységet; azt sem, hogy felhasználóinkat bárki is zaklassa, illetve hogy kutasson magánterületnek tartott adatai között.˝

Emellett még gyorsabb letöltést ígér a szoftver új változata: az optimalizált hálózat-kihasználás révén 50 százalékkal csökkenő forgalom nemcsak a letöltések sebességét növeli meg, hanem a keresési eredmények gyorsabb kiértékelését is. A szoftver letölthető a Terminal szerveréről is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek